11. rész

Sziasztok bogyókáim! :*

Mielőtt leordítanátok a fejemet, hogy miért nem hoztam új részt, közlöm azért, mert meg kellett csinálni a 2. évad szereplőlistáját, prológusát, az 1. részt, meg minden mást. 31 karakter lesz benne. Köztük a vámpírtanács egyik embere is. Sokat nem mondok, de 5 nevet említek meg az új évadból: Aya Preak, Crousander Mol, Nabuco Labtec, Dina Strong, Sakura Jan. 

Hát ebből sokra nem jutottatok, de ezt csak úgy megemlítettem. 

Ez a rész kicsit rövidebb lett, mert most gyakorlatilag az 1. évadnál, de elméletben a 2. évad közepén járok xD

Mindegy, itt a 11. rész :)

*Remilia szemszöe*

A szobámban ücsörögtem egy széken, délután fél egykor.

- Yumi. Mindig Yumi!!!!! - ütöttem az asztalra. Igen, nem álmodtam tegnap. Honu tényleg majdnem meghalt, Yumi meg tényleg megjelent. Eldobtatok, megöltetek. Nem tartotom közétek. Rohadjatok meg a mocskos földben. Ezek a mondatok hangzottak a fejemben. Horuval a dolgok rendezőttek mindenkivel, kivéve Honuval akit tegnap óta műtenek és kómában van. Mi Sofyval meg ki sem mozdulhatunk, mert vér szag van. Yumi! Ne menj el kérlek!

- Áááááááááá MEGŐRÜLÖK ITT!!!!!!! Oké, engem nem érdekel én kimegyek innen - mondtam majd kirontottam.

- Remilia kérlek menj vissza! - szólt Emiko.

- Pont Honu idióta sérülése érdekel a legkevésbe! Megőrülök ott fent és ameddig nem ölöm meg újra azt a bábelebaszott kurvát nem nyugszom!!!!!! Szóval hagyjatok békén és engedjetek el mert én itt ölök meg mindenkit a percben! - ordítottam vörös villogó szemekkel, és közben Sinék is elengedtek. 

Én kimentem és becsaptam az ajtót majd elindultam a halott húgom és Hatsune felé. Csak repültem idegességemben és közben éreztem, hogy egyre nagyobb a vágy, hogy most azonnal vért kell innom. Nő a vérszomjam a dühtől, érzem, hogy a gyereknek vérzik a lába, de nem érdekelt, csak mentem tovább. Mikor odaértem Hatsunéékhoz, leszálltam.

- Yumi Scarlet, azonnal tolja ide a képét mielőtt én keresem meg!!! - kiáltottam.

- Yumi Scarlet itt áll mögötted - mondtam mire megfordultam - Oh Remilia. Hülye idióta Remilia. Hát nem tanulsz? Nem tudsz megölni.

- Röhög a vakbelem! Furcsa, hogy pont nekem mondod ezt - repültem fel - , miközben én öltelek meg téged. Keserves áron. Éveket vesztettem el, hogy meg tudjalak ölni téged.

- Tudom.

- És amúgy. Mégis hogy merészelsz velem és Flandréval így beszélni?! Ha tehettem volna ott nyomban a földbe verem a fejedet, de nem tettem. Megmondjam miért? Mert nem akarom, hogy még jobban eluralkodjon rajtam és rajta a gyűlölet. A gyűlölet keserves. Szóval maradj csendben és - kezdtem.

- Elég legyen! - szólt valaki mire oldalra néztem. Flandre állt ott.

- Honnan tudod, hogy itt vagyok?

- Vérszomjad van. Gondoltam, hogy idejössz. Másodszor pedig - mondta majd Yumihoz ugrott és gyomron verte.

- Flandre ezt miért csináltad? - kérdezte öklendezve.

- Még kérded? Emlékszel miket mondtál? Rohadjunk meg? Eldobtalak? Ilyen egy testvér? Legalább örülnél, hogy valamennyire is kerestelek, de azután ne számíts semmire sem. Gyűlöllek. Megvetlek. Letagadlak. Te meg - fordult felém - ,ne avatkozz bele mindenbe. Ez az én ügyem.

- Az ÉN ügyem is, mivel nekem is a húgom épp úgy, mint te. De látom boldogulsz. Ezt nem akartam, hogy a gyűlölet még jobban eluralkodjon rajtad. Viszlát - mondtam majd hazarepültem.

*1 héttel később*

*13 nap vörös holdig*

*Horu szemszöge*

- Ez már ijesztő - mondta Reimu.

1 hét telt el a harc óta, de másnap valami történt. Valami Remiliával történt, mert teljesen úgy viselkedik, mint egy zombi. Nem szólal meg, alig eszik, és csak edz egész álló nap. Honu azóta még lábadozik, de legalább már szól hozzám.

- Igen. Nagyon is. Remilia. Valami baj van? - kérdeztem de rám se bagózott. Hirtelen felállt és elment - Ennek most komolyan mi baja van?

- 13 - mondta Sin.

- Mi 13?

- Ide van írva. 13, 13 nap.

- MI lesz 13 nap múlva? - kérdeztem.

- Kéne csillagpor - szólalt meg az ajtóból a félzombi.

- Van egy üveg a szobámban tele azzal - szóltam mire fel is ment.

- Ezt nem értem. Miért nem mond semmit? Leültünk enni, de közben ezen a dolgon agyaltunk.

*Honu szemszöge*

A szobámban pihentem majd kinéztem az ablakon. Lerepültem.

- Mit csinálsz Remilia?

- Dolgozok - mondta majd rám nézett.

- Tiszta vörös a szemed körül. 

- Beleesett a csillagpor a szemembe, amit Horutól kértem. Lehet valami allergiás reakció. És te? Hogy érzed magad?

- Jól. Most komolyan. Mi a baj?

- Egyszerre kell edzenem a 13 nap múlva végbemenő vörös holdra, valamint védeni Flandrét Yumitól.

- Flandrét? Yumitól? - kérdeztem hülye arccal.

- Nem azért amiért gondolod - mosolygott majd ökölbe szorította a kezét és vörösre váltott a szeme, ami már villogott is - Flandrét, ÉN akarom megölni!!!!!

- Remilia. A mindenségben ki áll hozzád a legközelebb? - jött oda Emiko és Sakuya. Remilia pislogott párat értetlenül, majd elröhögte magát és elment. - Hey! Ez komoly kérdés volt! Honu szerinted?

- Szerintem? Mindenhol?

- Aha.

- Így elgondolkodva a hallottakon, és azon a két perc beszélgetésen. A testvére - mondtam majd bementem.

- Jobban ismersz, mint hittem.

- Csak belegondoltam a hallottakba - vontam vállat.

- Hívj ide mindenkit 10 percen belül! - mondta mire bólintottam.

Most így elgondolkodva nem tudom mit csinálhatnak a többiek, ha több az idejük. Horu egy fán ült, Sakuya Emikoval veszekedett, Sinék egy mókust kergettek, hogy megsimogassák, Sofy Jinxel rajzolgatott. Hát, mi sem vagyunk egy normális banda. Mikor mindenki ptt volt, vártunk. Horura rá sem néztem.

- 13! - szólt Remilia mikor bejött - 13 nap múlva mindenki elmegy innen.

- Minek? - kérdezte mindenki.

- Had fejezzem be. 13 nap múlva vörös hold. Aki meg akar halni, maradhat. Ez Shalen életét meghatározó harc lesz a húgom aki él, és én köztem. Az 5 és az 500 évvel ezelőtti harcok között a legjelentősebb. Kérdés?

- Mi lesz, ha Flandre nyer? - kérdezte Emiko.

- Flan nem. Bocsánat. Flandre nem fog senkit sem megölni. Nem akar. Nem az a célja. Másik kérdés? - kérdezte - Ahogy látom nincs. Jah egy van. Sakuya, Emiko! Az előző kérdésetekre a válasz: mindent végiggondolva, jogosan Flandre áll hozzám a legközelebb.

- Remilia várj egy kicsit! - szóltam utána.

- Hm?- fordult vissza.

- Mi az a karodon? Eddig nem volt ott.

- Ez? - mutatta fel a karján lévő piros gyöngyös karkötőt. Bólintottam. Félmosolyra húzta a száját majd ökölbe szorítva a kezét, leengedte a karját - Ez az, amihezvégképp nincs semmi közötök.

*Flandre szemszöge*

- Flandre - szólt nekem Mao mire odafordultam.

- Igen?

- Helyzet jelentést hoztam.

- Mond! - fordultam a bejárat felé.

- Nagyon semmi sincs, Remilia dolgozik valamin, és bejelentette a vörös holdat. Viszont közölte, hogy te nem akarsz a többiek közül senkit sem bántani.

- Ez így igaz. Még valami? - kérdeztem miközben elindultam.

- Semmi más. Bárcsak nekem is lenne egy olyan karkötőm!

- Milyen karkötő?! - fordultam hirtelen felé.

- Semmi különös, csak egy piros gyöngyös karkötő.

Kissé elpirult arccal visszafordultam a bejárat felé, és megnéztem az én karkötőmet. Ugyan olyan, mint a másik, csak feketében. Még kiskorunkban csináltuk egymásnak. Én pirosra, míg ő feketére csinálta meg. Hogyhogy hordja? Még akkor sem hordta sokszor.

- Mióta van rajta? - kérdeztem majd felé fordultam.

- Úgy egy hete - vont vállat - És elvileg te állsz hozzá a legközelebb, de nem vagyok teljesen biztos bene.

Automatikusan az én karkötőmre pillantottam. Azóta hordja és hordom, amióta Yuminak bevertem egyet. Ezt eddig is tudtam, hogy jogosan állok hozzá a legközelebb, de erről sejtésem sem volt. Mondtam Maomynak, hogy elmentem. Ennyi. Most már nagyon várom a vörös holdat. A karkötő azt is jelenti, hogy felkészült lélekben arra, hogy megküzdjön velem. A lelkemben most csipetnyi öröm uralkodott végig. Most már tudunk normálisan is beszélni egymással. Persze, még folytatódik a háború, de legalább ezt elértük. Odaértem és fáról néztem, mit dolgozik. Négyszeressé válás. Mi más is lenne? Egy kicsit néztem majd megláttam a karkötőmet amit én csináltam neki és elmosolyodtam. Egy másik fára ugrottam, és nemsokára leugrottam, és az asztalhoz sétáltam. Annyira elmerült a munkában, hogy észre sem vett. Megnéztem a rajta lévő dolgokat majd fejet ráztam.

- Ezekből nem fog sikerülni és én nem mérgezem magam szerekkel, hogy sikerüljön négyfelé válnom - mondtam fejet rázva mire felnézett.

- Mit keresel itt?

- Szép a karkötőd ki csinálta? - kérdeztem félmosollyal.

- Neked is szép fekete.

- Annyit mondok, hogy technikával négyszereződöm meg, nem varázsitallal.

- Tudom, hülye ötlet - jött ki az asztaltól és elém lépett.

- Hát az is, főleg a sárkányszem. Nem is szeretem - mondtam grimaszolva, mire elnevettük magunkat - Én állok hozzád a legközelebb?

- Mindent végiggondolva, igen. Te ismersz a legjobban, te tudsz a legtöbbször idegösszeroppanásba vinni, megnevettetni. Belegondolva, tényleg minta testvérek voltunk. Kár, hogy ennek vége lett,

- Kár - hervadt le az arcomról a mosoly.

- Szia...sztok - köszönt Honu megtorpanva - Mit keresel itt?

- Nem bántalak. Tartsd csak fel a kezed, Remilia - mondtam és tudta mire gondolok. Feltartotta a karrkötős karját.

- Látod Honu, ezért állunk a legközelebb egymáshoz. Együtt szenvedtünk át éjjeleket összeverve, egymásnak csináltunk ékszereket, szeretjük egymást. Minta tesók voltunk - mondta és értettem amit kellett.

- Jelen idő majd múlt idő. Jól beszélsz - mondtam és leengedtem a karom. - 13. 13 nap múlva vörös hold, és 13 évesen volt az első csatánk.

- De több, mint 13 évet vesztettem és adtam át neked. 26 évet ha pontos akarok lenni - mondta de nem értettem - Egyszer rájössz milyen áldozatot hoztam érted, hogy Yumi meghaljon.

- Biztos. Nekem viszont mennem kell. Honu - biccentettem felé mire intett egyet - Remilia.

- Neked nem vagyok Remilia - mondta csukott szemmel félmosollyal.

- Viszlát Remi - mondtam félmosollyal.

- Szervusz Flan - viszonozta a gesztusomat, majd elrepültem.

*Remilia szemszöge*

Félmosollyal az arcomon, és csukott szemmel besétáltam a házba.

- Remilia ez mi volt? - kérdezte Honu sokadjára.

- Mondom. Az amihez semmi közötök.

- Mondjad már! 

- Miről van szó? - sétált oda Sin és bandája.

- A karkötő megtalálta alkotóját - vontam vállat.

- He? - kérdezték mind a hárman.

- Itt volt Flandre és már nyugodtan beszélnek és becézgetik egymást.

- Nah ne! - mondta Karina - Akkor vége a háborúnak?

- Ezt egy szóval sem mondtam! Várni kellett rám, de viszont most már nem kell.

- Az kemény - mondta Reimu, miközben egy dallamot dobolt az asztalon.

- Ez mi? - kérdezte Honu.

- Egy új dalon dolgozok. A zenészeknek ezt is kell.

- Ugyan már! Mi régen egy óra alatt megírtuk az egész kottát és szöveget! - mondtam - Mutassak egyet?

- Aha - bólogattak mire felmentünk a szobámba.

Már csak a megtalálása nehéz. Megírni könnyű, viszont megtalálni nehezebb. Csak kerestünk és kerestünk. Találtam egyet. Opposite World. Nem ismerős, így tovább kerestünk. Találtam egyet amit lejátszottam zongorán, majd odaadtam nekik.

- Nektek adom - mondtam.

- Komolyan?

- Igen. Induljatok ki ebből.

- Köszi. Egész jó - mondta Sin mire felvont szemöldökkel néztem rá - Mármint. Nagyon jó!

- Nah azért. Kifelé!

A délután többi részét egyedül töltöttem edzéssel foglalkozva. Este ledőltünk aludni.