2015. augusztus 16., vasárnap

28. rész

- Mondom, hogy ismerős volt! - mondta Emiko, mikor álmosan leértünk a tesómmal.
- És az engem hon érdekel? - kérdezte Remilia.
- Ismertem valahonnan tuti!
- Dehogy ismerted! Ha te ismerted, akkor valószínű, hogy én is ismertem volna, tekintve, hogy kiskorod óta naponta átjössz és 13 éves korod óta szívod a véremet!
- Ezt inkább megfordítanám - mondtam ásítva.
- Miről van szó? - kérdezte Horu.
- Arról a nevenincs lányról.
- Kotori a neve! - szólt rá Remilia.
- Nekem gyanús volt...
- Nekem szimpi. Bár kicsit fura volt a stílusa. Hasonlított a tiedhez - mutattam a vámpírra.
- Akkor is! Javasolja, hogy menjünk el, az a lány meg megakadályozza. Senki nem volt eddig ilyen hatással rád!
- Istenem ma is el tudok menni megnézni valamit!
- De Re... - kezdte el mire Reimu megbökte a vállát és hátranézett.
- Dolog van.
- Ahjj. Megyek! Mi még nem végeztünk! - nézett szúrós szemekkel Remiliára, ő pedig csak gúnyosan mosolygott egyet.
- Mit is fogunk megnézni? - kérdeztem leülve a kanapéra. Horu ledőlt rá és az ölembe hajtotta a fejét. - Elvagy?
- Hagyjál már nem hagytak tovább aludni.
- Hallottam egy pletykát.
- Te sosem hiszel a pletykáknak - döbbentem le.
- Erre viszont még én is felfigyeltem. Elvileg valami farkas pár idejött csak nem jöttem rá.
- Szerelmes pár? - kérdeztem vissza.
- Gondolom.
- A vámpírok nem érzékelik véletlenül a vérfarkasokat? - kérdezte a nővérem(pontosabban a két perccel idősebb nővérem).
- Dede. Ezen lepődtem meg - ült le a karfára. - Mert rendben van, hogy a vérfarkasokat érezzük, de...
- Mi van, ha valami másik farkas - fejeztem be a gondolatot.
- Pontosan! Nincs garancia rá, hogy vérfarkas legyen. Kimit még megtűröm, de még valamilyen farkast kétlem.
- Lényegében most azt mondtad el, hogy meg fogod ölni - vonta le a következményt elég hamar Horu.
- Jah. Kábé. Ezzel is, mint vámpír szerzem a dicsőséget.
- A vámpírtanács utál, minek neked dicsőség? - kérdeztem röhögve.
- Mert a fű zöld, az ég meg jobbára kék. Nah hívjátok össze a többieket, irány farkast keresni!
- Én tényleg elgondolkodom, hogy mit csinálnak ezek a szabadidejükben - meredt hitetlenül az ajtóra Horu. Ahol Reimu, Sofy és Emiko tartózkodott. Ha nem hatodjára hallottuk Sofy ordítását, akkor egyszer sem.
- Inkább hagyjuk őket.

**

Vagy fél óra múlva már Shalen környékén járkáltunk. Aki azt hiszi, hogy mikor Remilia kimozdul mindenki fél tőle, azt kiábrándítom, mert közel sincs így. Nagy ívben tesznek rá és inkább köszönik(!!!), hogy egy porhalmaz kis faluból várost csinált. Mást el sem tudnék képzelni a helyébe. Néhány ember(vagy vámpír, démon, ördög tök mindegy mi) mikor sokáig néz minket, afféle "Mi van veled, semmi?" nézéssel lereagáljuk. 
- Remiliaaaaa - nyöszörgött hátul Karina, ako konkrétan pizsamában jött ki.
- Mi van?
- Miért kellett nekünk kijönni?
- Mert a fű zöld, az ég meg jobbára kék.
- Rászoktál erre a szövegre? - kérdeztem, mert ma már vagy húszadjára ezt a magyarázatot adja mindenre.
- Aha - mondta majd megállt. Ahogy hátranéztem rá a szemével egy lányt és egy fiút követett. - Érdekes... 
Elindultunk egyesenesn egy idő után Remilia megint megállt.
- Erdőbe. Most! Futás - jelentette ki halkan és mire felfogtuk, hogy mit mondott már ott sem volt.
Úgy fél óra nagyon gyors repülés után kifáradva érkeztünk meg egy helyhez, ahol Remilia a fának dőlve állt.
- Mi tartott idáig?
- Tudod annak, aki szupergyors, fél perc. Nekünk akiknek megvan a normál tempója fél óra. Miért kellett idejönnünk?
- Várunk.
- Mire?
- A farkaslányra és a farkassrácra.
- Honnan veszed, hogy idejönnek? - kérdezte Horu, mire csak féloldalasan elmosolyodott.
- Mert nem vagyok süket.
Mi leültünk a földre és beszélgettünk. Kivéve Remilia. Őt nem zavarta, hogy már két órája várunk, csak állt. Egy ideig néztem, így pont láttam, ahogy egy mosolyféle suhan át az arcán és ellöki magát a fátol. Megállt mellettünk. A követketző pillanatban valaki hatalmas erővel lefékezett nem messze tőlünk. A korábban látott lány es fiú volt ott. Ezek szerint Remilia sejtette, hogy ők azok. A lány nen lehetett több nyolcnál, a fiú meg körülbelül tizennyolc lehetett. A kislány nevetve leszállt a hátáról. Nem vettek észre. 
- Ez óriási volt!
- Örülj többet nem hozlak el.
- Khm - szólt Remilia. - Szóval ti vagytok a farkaspár.
- Te ki vagy? - kérdezte a lány.
- Vörös szemek, kék haj, minimális magasság, szárnyak - gondolkozott a srác. - Remilia. Remilia Scarlet.
- Te szemét perverz! - rohant oda hozzá Sakuya. - Mit csinálsz ezzel a kislánnyal?! Az ilyen korkülönbséget bűntetni kéne!
- A húgom - fogta le gyorsan. Mikor kijelentette egyből felröghögtök.
- Tök mindegy. Az ítéletetek halál. Farkasember.
A két gyerek összenézett majd bólintottak. Mind a ketten letérdeltek(!!!) Remilia elé majd megfogták a lábát. Kissé hátrahőkölt tőle.
- Kérem ne vegye el az életünket! - kérlelte a kislány.
- Nem eszünk embert nem bántunk senkit sem.
- Nagy rajongója vagyunk - mondta a lány mi meg folyamatosan nevettünk.
- Jól van! - kiáltotta Remilia vörös fejjel. - Még meggondolom. De engedjetek már el!
- A nevem Azuro Plan. Ő itt a kilenc éves húgom, Azusa. Én 19 éves vagyok.
Hadd mondjak valamit. Az, hogy hazajöttek velünk az nagy szó. Az, hogy Remilia tök nyiltan beszélt velük, az még nagyobb. De az, hogy minden lány(velem együtt) úgy nézett Azurora, mint a nagy Ő-re, az hatalmas. Még Sofy is amikor meglátta! Aki vámpír! De komolyan. Kedves, aranyos, vicces és helyes. Reimuról ne is beszéljünk. Elejtette a cuccát majd leült mellé. A másik oldalt Horu ült. Sin konkrétan úgy nézte őket, mint aki ölni készül. Jó, én is. Én is sóhajtoztam minden egyes mondata után. Azusa meg! Hát szakadtunk rajta. Vicces, aranyos, szép és a jó értelemben bolond. Sakuya meg hozott sütit nekünk. Ez azért pofátlanság! Neki hozott tizet, nekünk hármat(komolyan még Azusanak is csak annyit!), Horunak és Reimunak meg egyet. Az más kérdés, hogy Azuro negkínálta őket. Reimu meg etette is. Komolyan, azt hittem, hogy Sin összeveri.
- És mondcsak, Azuro - dőlt neki Horu. - Mit szoktál csinálni?
- Általában a húgomra vigyázok és gitározok.
- Azt én is szoktam - szólt mosolyogva Karina.
És a következő pillanatban történt változás. Emiko kijött a szobából és bement a konyhába. Nemsokára az egész tálca sütivel indult felfelé.
- Hey, Emiko! - szólt utána Sakuya, mire unottan visszanézett. - Abból még nekünk is kéne!
- Nem érdekel - mondta és végigpáztázta a társaságot. Nézett egyet Azusan és Azuron, de a tekintete Remilian állapodott meg. Odadobott neki egy sütit, majd bement a szobába.
- Ez ki volt? - kérdezte Azuro.
- A bizalmasom - harapott bele a sütibe Remilia. - Emiko Land. Démon.
- Em! Hozd már vissza a sütit! - kiáltottam fel, de nem jött válasz. Azuro egy ideig még nézte az ajtót, majd visszanézett ránk. NAH SZÉP! Itt vagyunk egy csomóan rákattanva(értelemszerűen Remilia nem) és pont Emiko tetszik meg neki, aki nagy ívben tesz a fejére. Ahogy láttam mindenki rájött erre. Remilia féloldalasan elmosolyodott, Sinék hárman összenéztek és szerintem az "Öljük meg Emikot!" terv járt a fejükben, Sofy Jinxnek dobott egy papírt  gondolom azzal az üzenettel, hogy lője le, Horuval csak szomorú mosollyal összenéztünk, Sakuya meg azokat a késeket számolgatta, amik a combjához voltak kötve. Mindenki ki akarja Emit nyírni, akinek tetszik Azuro. AZ említett srác kikísérte a húgát a mosdóba, mire Remilia megszólalt.
- Még most közlöm, ha Emikonak bármi baja lesz, mindenkit megölök - mondta Remilia, de nem ijedtünk meg. Illetve valaki igen. Horu. Hogy miért, azt nem tudom. Nem is megijedt, hanem inkább megrezzent.
- De miért pont Em? Miért pont ő? - kérdezte Sin felháborodva, mire megvonta a vállát.
- Szép, van agya, még szebb a stílusa - mondta gúnyosan.
- Khm. - jelentkezett Reimu, afféle "Én is az vagyok!" nézéssel.
- De te ráakaszkodsz. Ő meg tesz rá - mondta. Nemsokára Azuroék is visszajöttek.
- Fura lány - jegyezte meg. - Hol vannak a szülei?
- Halottak úgy 5 éve - mondta Remilia.
- Ki vigyázott rá?
- Mondjuk azt, hogy én voltam a gyámja. Én vigyáztam rá. Nem hivatalosan, de lehetett azt mondani. Bár, csak egy embert lennék képes örökbe fogadni...
- Kit? - kérdeztem, mire elmosolyodott.
- Nem fontos.
- Horu is, Rin is és én is tudom, hogy kiről beszélsz - állt meg mellette Emiko és rácsapott a fejére.
- Még egyszer megütsz, esküszöm, hogy megöllek! - förmedt rá Remilia, mire csak a képébe röhögött.
- Te meg ki vagy? - kérdezte Em a számára ismeretlen srácot.
- Azuro Plan. Ő itt pedig a húgom Azusa.
- Szóval ők a farkasok, mi? Csodálkozom, hogy élve talállak titeket. Amúgy meg. Ki akar engem megölni? - kérdezte sárguló szemekkel.
- Neked mióta sárga a szemed? - kérdeztem gyorsan témát váltva.
- Démon vagyok. Ez elég magyarázat.
Reimu felállt. Intett az ujjával valakinek, hogy jöjjön vele. Emiko elindult utána.
- Te is Sofy! - szólt Reimu.
- Ajj már! - indult el Sofy is.
- Amúgy meg - nézett át a válla felett Em. - A nevem Emiko Land.
- Ez fura volt - mondtam. - De legalább nem haltunk meg.
- Ártalmatlan számotokra - szólt Remilia. - De ha még egyszer meg mer ütni, megölöm!
- Amúgy - kezdte Horu. - Ki volt az a lány a képen tegnap?
- Senki - vágta rá.
- A senkit nem lehet lefotózni.
- Én kérdeztem azt, hogy melyikőtök született hamarabb? Bár... - gondolkodott el. - Azt már tudom.
- He? - kérdeztem egyszerre Horuval.
- Honnan? - kérdezte Horu. Remilia oldalra nézett, viszont a szemével minket nézett afféle "Ne mondjátok, hogy nem jöttetek rá!" nézéssel.
- Te beszéltél velük egyszer?! - kérdeztem felháborodva.
- Szerinted miért nem öltelek meg egyből, miután lekislányoztál? Anyádék mondták, hogy majd vigyázzak Horura, miután száműzték. Gondoltam, ez rád is vonatkozik.
- Ez szemétség! - szólt Horu. - De kösz.
- Csodálkoztam, hogy nem ismertetek meg. Pedig találkoztunk akkor.
- MI?!
- Már azonnal elmondod!
- Jól van, jól van! - tette fel a kezét.

*10 évvel ezelőtt/Remilia szemszöge

- Gyorsan mondják, nem érek rá! - ültem le unatkozva egy székre. Komolyan, miért is kellett nekem "igen"-t mondanom arra, hogy eljövök az angyalokhoz? Nem tudom, de már bánom.
- Sietni fogunk - szólt sietősre véve Annia(Horu és Honu anyja). - Bocsánat, hogy iderángattunk.
- Semmi gáz, de siessünk már! - piszkáltam az asztalt.
- Szóval - ült le Hisao(Honu és Horu apja). - Tudod, hogy van két lányunk.
- Az egész angyalvilág arról zeng, hogy az egyiknek kinőtt a szárnya a másiknak pedig nem. Hogy ne tudnék róla?
- Kinőtt a szárnya a testvérével együtt.
- És? - kérdeztem, mert eddig nem sokra jöttem rá.
- Tessék, talán megérted - adott oda a nő egy képet. Mikor megláttam felröhögtem.
- Számíthattatok rá, hogy bukott angyal lesz - adtam vissza.
- Sötét angyal - szólt vissza Hisao.
- Őt is elkülditek mi?
- Nem tehetünk mást.
- Melyik is? - gondolkoztam. Mivel ugyanúgy néznek ki, nem nagyon jöttem rá, hogy melyiknek kell elmennie.
- Horu.
- Ő a fiatalabbik nem? - kérdeztem, mire meglepődve néztek rám. Legyintettem egyet. - Két húgom volt, tudom, hogy a fiatalabbaknak általában van valamit bajuk. Mindegy. Hogy jövök én a képbe?
- 16 évesen kell elküldeni őt. Kérlek vigyázz rá! - mondta Annia.
- Ki van zárva - jelentettem ki határozottan.
- De miért?
- Nem vagyok bébicsősz. Küld a bukott angyalokhoz. Ne hozzám.
- Remilia kérlek! - szólt újra a nő.
- Ha elkülditek a nővére sosem fog megbocsátani nektek, remélem ezzel tisztában vagytok.
- Tudjuk. De nem tehetünk mást - mondta ki Hisao azt a mondatot már másodszorra, amit gyűlölök.
- Minden embernek van választása. Mindig. Legalább tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen aki szarul dönt. Legyen. Vigyázok majd Horura, ha egyáltalán oda fog találni. Viszont beszélnék vele.
Beküldtek egy üres szobába.
- Mindig van más választás, ha? Túl optimista voltál, Flan - gondolkoztam hangosan. Nemsokára egy ajtócsapódást hallottam. Mikor hátranéztem Horut láttam meg. Eléálltam és leguggoltam hozzá. - Szóval te vagy a híres Horu.
- Te ki vagy? - kérdezte.
- Az mindegy - ráztam a fejem. Levettem róla a blézert, mire félrekapta a fejét. - Szóval igaz.
- Igen.
- Miért is titkolod? - kérdeztem megfogva a szárnyát. - Még új, így kicsit fog fájni. Mint látod nekem is van.
- Azért titkolom, mert mindenkinek fehér.
- Nem baj az, ha nem vagy mindenki. Kell mindenkibe egy kis különlegesség. Mindenesetre én távoznék - álltam fel majd összeborzoltam a haját. - Viszlát, Horu. Add át a húgodnak is az üdvözletem...*

- Te nekem akkor azt mondtad, hogy a húgomnak - mondta ezek szerint a húgom.
- Hazudtam - vont vállat.
- De várj csak. Az mondtad, hogy azt mondták, hogy őt is elküldik. Küldtek el mást is?
- Volt egy húgotok. Nem tudtátok? - kérdezte meglepetten. Az arcunkat látva elnevette magát. - Ennyi mindent eltitkoltak tőletek?
- A húgunkat miért küldték el?
- Én miért is öltem meg Yumit? Mert veszélyes volt. Ők is ezért tették azt anno.
- Hogy hívták? - kérdeztem.
- Passz.
- Mindegy! Térjünk vissza. Ki volt az a lány? - kérdezte Horu.
- Az unokatestvérem.
- Az unokatestvéred? Semmilyen méretben nem hasonlít rád. Ahogy láttam, sem magasságban, sem pedig... - kezdte, mire Remilia hozzávágott egy csészét.
- Ne feledd, hogy én egy 13 éves testében vagyok, ő meg 18 volt! - szólt vörös szemekkel.
- És hogy hívták? - kérdezte Karina.
- Kurumi Tokisaki. Ember. Míg Flandre Yumival szórakozott, én Kurumival töltöttem az időt.
- Nem ittál bele?
- Nem. Az anyja vámpír volt, különös, hogy semmi vámpír DNS nem volt benne. Kivizsgálták. Teljes ember volt. Kértük Flandréval, hogy hadd változtassuk át, de hajthatatlan volt. Az apja akkor már nem élt. Ő volt az ember.
- Ember és vámpír? - kérdezte Jinx.
- Te is jóban vagy Sofyval nem? Akkor miért ne lehetett volna az régen?
- És Kurumival mi van?
- Halott. Ember. 500 éve volt, hogy otthagytam, hogy élne?
- Az az a Kurumi, akiről beszéltetek Flandréval Ayameéknél?
- Nem. Az a Kurumi vámpír. Pontosabban - dőlt hátra - az első vámpír.
- Az nem Dracula volt? - gondolkoztam.
- Neki az anyja. Csak megölte. 14000 éves tán. De nem ő a leghíresebb.
- Hanem? - kérdezte Horu.
- Una Nancy Owen. Millió vámpír és démon gyilkosa. A legerősebb volt közülünk. 508 éve meghalt. Bizonyos U.N. Owen.
- Ahha - mondtam, majd másról kezdtünk el beszélni.

*Emiko szemszöge*

- Nah. Most már tudod milyen, mikor ez az elmebeteg vért vesz tőled - mondta nekem Sofy, miközben kötözte a karomat.
- Hozzászoktam. Ne feledd, Remilia is ivott már belőlem. Tiszta viccesek ezek az életrajzok. Jinxén besírok - nevettem.
- Csend! - szólt Reimu tovább olvasva.
- Nálad ki van? - kérdeztem.
- Honu, Sofy, te, Maomy, Flandre és Horu.
- A családfák mikor jönnek? - kérdezte Sofy.
- Holnap - mondtam.
Senkinél semmi érdekeset nem lehetett találni. Se Remiliánál, se Flandrénél, se senkinél. Már kezdtem feladni. Hirtelen Reimu felnézett.
- Emlékeztek vörös holdra? - kérdezte, mire bólintottunk.  - Nah akkor volt a robbanás. Mi van, ha közölünk volt valaki?
- Ki lett volna? Kétlem, hogy Sofy vagy Jinx lett volna. Maoról meg nem feltételezem azt, hogy Flandre és Remilia harcába beleszólt volna.
- Hát biztos, hogy nem én és Jinx voltunk, arról tudnánk - rázta a fejét Sofy.
- Neveket, akik nálunk voltak akkor, amikor a robbanás történt. Mit csinált akkor Sakuya?
- Velünk beszélt.
- Honu?
- Ő is - mondtam.
- Sin és Karina kizárva, se te, se én. Horu?
- Mikor a robbanás volt, akkor tán zuhanyozott - gondoltam vissza. Felkapott egy papírt a földről. Egy ideig olvasta, majd hisztérikusan felnevetett.
- Nem rólad gondoltam volna ezt! Figyeljetek. Ezt az életrajzot a szülei hozták létre. Különleges képességek: pusztuló csillag lehozása az égből. Tiltott technika: halálcsillag(még élő csillag elpusztítása). Menete: élő csillag lehozása az égből. Elvarázsolni, majd lehajítani. A csillag fény nélkül, 10 perc múlva robbanást okoz, ami 5 kilométeres körzetben pusztítást okoz, körülbelül 10 kilométerig lehet érezni következmény nélkül. Értitek ti ezt?
- Nem - ráztam a fejem Sofyval együtt.
- Remiliáék a házunktól tán 8 kilométerre lehettek, gondosan ügyelve arra, hogy nekünk ne legyen bajunk. 10 perc alatt Horu a hatalmas sebességű angyalszárnyaival hazaér. Míg zuhanyozott, elment és x idő múlva visszajött. Még maradt egy kicsit bent, hogy leteljen a 10 perc. Utána kijött, mintha azt se tudná, hogy mi történt.
- Azaz - kezdtem, de Reimu megelőzött.
- Horuru Sokeda Monsuno felelős a vörös holdi robbanásért, amitől Flandre halott, valamint Remiliának leszakadt a karja.
- MI VAN?! - hallottunk egy hangot a hátunk mögött. Megfordultunk és Remiliát láttuk meg.
- Remilia nyugodj meg - álltam fel.
- Horu tette?! - kérdezte, mire megtorpantam. Reimunak volt elég bátorsága ahhoz, hogy bólintson. Remilia azon nyomban kiment becsapva az ajtót.
- Ajjajj - mondta Sofy, mire kimentünk és a lépcső tetejéről figyeltük az eseményeket. Remilia lesétált, ahogy láttuk, tiszta ideg volt, attól, hogy Horu csinálta. Nah de őszintén. Ki gondolta volna ezt? Erről még én sem tudtam. Sejtésem sem volt. Remilia Horut egyből az erjeével a falhoz szorította, ami megrepedt(!!!).
- Remilia mi bajod van?! - kérdezte Honu.
- Te! Te átokfajzat! - szólt Horura dühösen, megragadva a nyakát. - És még volt képed engem fenyegetni!
- Miről beszélsz? - kérdezte Horu, mire még jobban a falnak lett nyomva. A többiek meg se szólaltak, csak Honu akart Remiliának menni, de Sofy ott termett mögötte és lefogta, valamint befogta a száját.
- Halálcsillag, mi? - kérdezte gúnyosan. Láttam, ahogy Horunak szinte kiugrik a szeme, majd hisztérikusan felnevet.
- Nem hittem, hogy rájössz.
- És még képes voltál fenyegetni! Hogy mertél beleszólni?!
- Miről van szó? - kérdezte Sin, gondolom megelégelve, hogy semmiről sem tudunk. Pontosabban tudnak. Hiszem Sofy, Reimu és én mindent tudtunk.
- Hogy miről? A drágaságos húgod - célozta Honunak gúnyosan. - okozta a vörös holdi robbanást, amitől a karom leszakadt! Mondtam, hogy aki odamegy, az meghal.
- Mégis élek - mondta, mire Remilia vett egy nagy levegőt.
- Igen. De bepótolom a húgom halálát. Horuru Sokeda Monsuno, Hisao Sokeda Monsuno és Annia Sokeda Monsuno egykori angyal világi uralkodók sötét gyermeke, Honuru Sokeda Monsuno és XY Sokeda Monsuno testvére. Az ítéleted, halál - mondta ki szárazon, majd elengedte, de továbbra is a falhoz szorítva maradt Horu. Remilia bement a szobájába, becsapva az ajtót, ekkor pedig Horu leesett a falról. Hát elég nagy repedés lett a falon. Sofy elengedte Honut, aki meg sem bírt mozdulni. Sofy, Reimu és én egymásra néztünk és szerintem mindhármunk fejében ugyanaz a kérdés zajlott le.
Mit műveltünk?