Sziasztok!
Mint már tegnap mondtam, ha törik ha szakad, felteszem ma a részt:)
Hát nem is húzom tovább a szót, itt a 27. rész:) Jó olvasást!
*Emiko szemszöge*
- Gyere már! - húzott felfelé a lépcsőn Reimu.
- Megyek! Egyáltalán hova húzol?
- Padlásra! Kiválogatjuk az anyagokat. Meg valamit lefordítasz nekem. Valamelyik démonnyelven van írva.
- Honnan veszed, hogy az?
- A dalszövegeink azon a nyelven vannak. Csak felismerem! Amúgy - állt meg, mire nekimentem. - meg kéne tanulnom démonnyelven.
- Tanulj!
- Mindegy, majd később. Nah menjünk már!
Felértünk. Azonnal egy doboz elé lökött.
- Képek. - olvastam fel.
- Úú, Remilia képek! Azokat látnom kell! - ült le, majd ki akarta nyitni a dobozt. - Nyisd ki te!
- Miért?
- Félek a patkányoktól. Az egerektől nem, de a patkányoktól igen. Ki tudja, mi lehet abban.
Kinyitottam.
- Semmi nincsen benne. Mármint állat.
- Jó - fújta ki a levegőt, majd leült a doboz elé. Kivett egy képet. - De cukiiiiiii!
- Aha.
Rengeteg képet nézett meg. Volt köztük Yumiról, Flandréról, Remiliáról. Kíváncsiságból én is belenyúltam, mire egy ismeretlen lány képe tárult elém. Fekete, hosszú haja, és kék szeme volt, bár csak az egyiket lehetett látni, mert a fél szemébe belelógott a haja.
- Muti! - nézte meg a képet Reimu. - Ez ki?
- Mit tudjam én? De nézd, itt is ő van! - a következő képet, már Remiliával mosolygott egy képen. Utána Flandréval, majd hárman.
- Ahogy látom, eléggé nagy kapcsolatba volt velük - gondolkodott el.
- Furcsa is lehetett volna, ha nem így lett volna anno 500 éve - mondta Remilia, mire megfordultunk.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyunk?
- Reimunak a visítása arról, hogy "de cukiiiiiii!" lehallatszik. Már kíváncsi lettem, mi ilyen "cukiiiiiii" - utánozta Reimu hangját.
- Ki ez a lány? - kérdeztem, mire odajött és elvette a képet.
- Ő drágaságos unokatestvérem, Kurumi.
- Hol van most?
- Már meghalt.
- Az a Kurumi akit Flandréval mindig emlegettetek? - kérdezte Reimu.
- Nem. Az a Kurumi vámpír.
- Akkor ő micsoda?
- Ember volt mikor még élt. A mi családfánkban az embereket életben hagyják, a vámpírokat meg akarják ölni. Ennyit erről.
- Az szomorú - lombozódott le Reimu. - De honnan tudod, hogy meghalt?
- Azóta eltelt 500 év, hogy élne? Mindegy. Egy kérdésem lenne. Mi a bánatot kerestek itt?
- Ezt a dobozt elvinném - emelt fel Reimu egy dobozt.
- Vigyed! Takarodás a padlásról! - zavart le minket.
*Flandre szemszöge*
- Unatkozooooooooooooooooooooom - mondtam az erdőben sétálva.
Nem sok dolgot gyűlölök, de ez közéjük tartozik. Az "ez" alatt az unalmat értem. Ennem is kéne, de sem éhes nem vagyok, sem kedvem sincs hozzá. Semmihez nincs kedvem. Konkrétan nem mondhatom el senkinek sem, hogy élek. Ez pedig gáz. A tegnapi álmom nem ment ki a fejemből még mindig.
- Ah - sóhajtottam. - Tekintve, hogy Mao sík hülye, vele így nem tudok szórakozni és otthon sincs. Remilia azt sem tudom merre van és jelenleg nem is érdekel. Ha nem békül ki velem elég nagy gázban leszek, mert minden nap unatkozni fogok. Más meg nincs akivel beszélhetnék.
A szél fújása közben elgondolkoztam valamin.
- Még a családban sincs más ember akivel beszélhetnék, mert csak Remi és én maradtam - mondtam, mire egy halk nevetést hallottam meg. Ha ez megint a sötét énem, és már a való világban is szórakozik velem, kiakadok!
- Ezt azért nem mondanám, hogy csak ketten maradtatok - mondta a titokzatos akárki. Hirtelen leugrott valaki elém, és a fejemhez szegezett egy pisztolyt. Olyan gyors volt, reagálni sem tudtam. Ránéztem és nem ismertem meg. Viszont, mikor abba a csibész szempárba belenéztem és felismertem azt a nézést, rájöttem ki is áll előttem. Mit keres ez itt?!
 |
| Kurumi Tokisaki |
- Én - mosolygott.
- Mit keresel te itt?
- Ez aztán a kedves fogadtatás - billentette oldalra a fejét.
- Hogyhogy élsz?
- Majd elmagyarázom. Csak menjünk valami zártabb helyre.
- Miért?
- Kis démonka, a vámpír barátja meg a kis angyalka erre jön. Azért. És mivel hallottam, mit mondtál, nem hiszem, hogy örülnél, ha meglátnának - húzott el a vulkán felé.
- Te tudod, hogy merre van?
- Ch. Egy hete itt vagyok, figyeltelek titeket.
A lány aki "megtámadott" Kurumi Tokisaki. Reminek és nekem a rokonom. Aki ember. És én ismertem a 495 év vulkán előtt. Mikor engem oda "bezártak" ő még csak 18 éves volt. Ha jól számolom akkor most 518 éves. De egy normális ember nem él ennyi ideig! Mi történt, hogy ő itt van? Nemsokára beértünk a vulkánba.
- Dobd le magad valahova - mondtam neki, mire le is vetette magát a kanapéra. Megálltam előtte és csak néztem.
- Mi olyan érdekes rajtam?
- Hogyhogy itt vagy? Meghaltál már!
- Miért haltam volna meg?
- Ember vagy és 518 éves!
- Jah - bólintott. - És?
- Kurumi!
- Jól van! - nevetett fel. - Halhatatlan lettem. Annyit kértek érte, ha esetleg valahogyan meghalnék akkor a pokolba jussak. Csakhogy nekem ahhoz ölnöm kéne, amihez nincs kedvem, ezért eddig nem is tettem meg. Veled mizu?
- Semmi. Ugye nem változtál át semmilyen másik fajjá?
- Nem. Ember maradtam. Csak stílust váltottam. A szememet is átszínezték mikor halhatatlanná tettek.
- Kurumi - ráztam a fejem rosszallóan.
- Most mi van? - állt fel.
- Nem vagy normális.
- Miért?
- Mert csak - röhögtem el magam, mire rám nyújtotta a nyelvét.
- Viszont szerintem nemsokára mennem kell - indult kifelé.
- Nah szia.
- Hello. - intett egyet és egyből eltűnt.
Nem változol soha. Viszont ilyen gyorsan még eltűnni nem tudtál.
Miután Flandrét otthagytam repültem kicsit Shalen felett. Le se lehetett volna törölni a vigyort a képemről. Persze nem Flan miatt, hanem amiatt, hogy újból dicsekedhettem a halhatatlanságommal. Ami amúgy igaz. Különben nem élnék. Elrepültem már Remiliáék háza elé. Pont kint ültek. Mármint az angyalka, annak a sötét mása, egy ember, egy démon és ő. Remilia. Mit ne mondjak sokat nem változott. Semmiben sem. Nekidőltem egy fának és onnan néztem őket.
- Jól van! - nevetett fel. - Halhatatlan lettem. Annyit kértek érte, ha esetleg valahogyan meghalnék akkor a pokolba jussak. Csakhogy nekem ahhoz ölnöm kéne, amihez nincs kedvem, ezért eddig nem is tettem meg. Veled mizu?
- Semmi. Ugye nem változtál át semmilyen másik fajjá?
- Nem. Ember maradtam. Csak stílust váltottam. A szememet is átszínezték mikor halhatatlanná tettek.
- Kurumi - ráztam a fejem rosszallóan.
- Most mi van? - állt fel.
- Nem vagy normális.
- Miért?
- Mert csak - röhögtem el magam, mire rám nyújtotta a nyelvét.
- Viszont szerintem nemsokára mennem kell - indult kifelé.
- Nah szia.
- Hello. - intett egyet és egyből eltűnt.
Nem változol soha. Viszont ilyen gyorsan még eltűnni nem tudtál.
*Kurumi szemszöge*
- Mi a baj Honu? - kérdezte Remilia az angyalkától.
- Mintha figyelnének...
- Dehogy is! Ez csak... - kezdte el uncsim, de megállt. - Ez egy elég nagy erő amit érzek.
Gyorsan elrejtettem azt az erőt. Mikor már nem gyanakodott, leugrottam. Mindenki felém fordult.
- Te ki vagy? - kérdezte Remilia.
- Kotori - válaszoltam kissé meghajolva. Nem lett volna okos döntés a Kurumit mondani, mivel hiába különbözöm a régi énemtől, a névről és ha összehasonlítana régebbről, felismerne.
- Mióta vagy itt? - kérdezte Honu mása.
 |
| Kurumi 500 évvel ezelőtt |
- Ismerős vagy valahonnan - töprengett Remilia. Berohant és kihozott egy képet. - Kicsit hasonlítasz rá. Csak ő már meghalt.
- Úú, Remilia ki ez a képen? - mutatott a képre az ember. Odamentem és megnéztem. Én voltam rajta régebbről. Akkor még kék volt a szemem és nem így hordtam a hajam, mint most. Elmosolyodtam a látványra.
- Senki - vágta rá. Gondolom nem is akarja mondani, hogy két személy volt a családban akit szeretett. Flan és én. Ráadásul az egyik egy ember volt.
- Senki - vágta rá. Gondolom nem is akarja mondani, hogy két személy volt a családban akit szeretett. Flan és én. Ráadásul az egyik egy ember volt.
- De szép a szemed mintája! - csodálta meg az ember.
- Köszönöm.
- Egy óra? - pillantott rám Remilia. Bólintottam. - Miért pont óra?
- Uralom az időt - vontam vállat. - Ti kik vagytok?
- Sakuya - szólalt meg az ember.
- Emiko - mondta a démon.
- Honu ő pedig a tesóm Horu - mutatott a tesójára az angyalka.
- Sötét angyal és angyal ikerpár? - kérdeztem felhúzva a fél szemöldökömet.
- Aha. Eléggé gonosz voltam kiskoromban, ezért sötét szárnyat kaptam - vont vállat Horu.
- Remiliaaaaaa!!!!!!! - rohant ki három lány, sajnos egyenesen belém.
- Áucs - mondtam hátranézve rájuk.
- Öhm... Bocsi - mondta a szőke. A vörös hajú rám nézett. Elég furcsa szemekkel nézett rám.
- Te nem izé vagy? - kérdezte, mire sárga szememmel kissé manipuláltam, hogy ne tudjon akármit is kikotyogni. Esetleg az igazi nevemet, ha valahol hallott már rólam. Az tény, hogy páran nem kedveltek meg az évek alatt, akárhol is voltam. Van annyi hírnevem, mint Rumiának a sötétség barbárai közül. Nem lenne jó dolog még megmondani uncsikámnak, hogy én vagyok az.
- Kicsoda? - kérdeztem tovább manipulálva.
- Senki csak... Biztos összekevertelek valakivel - rázta a fejét.
- Kivel?
- Nem tudom - mondta, mire elvigyorodtam. Működött a technika. Hmm... Talán ezekért nem kedvelnek.
- Reimu jól vagy? Mindenre szoktál emlékezni - bökött bele a szőkeség.
- Sötét angyal és angyal ikerpár? - kérdeztem felhúzva a fél szemöldökömet.
- Aha. Eléggé gonosz voltam kiskoromban, ezért sötét szárnyat kaptam - vont vállat Horu.
- Remiliaaaaaa!!!!!!! - rohant ki három lány, sajnos egyenesen belém.
- Áucs - mondtam hátranézve rájuk.
- Öhm... Bocsi - mondta a szőke. A vörös hajú rám nézett. Elég furcsa szemekkel nézett rám.
- Te nem izé vagy? - kérdezte, mire sárga szememmel kissé manipuláltam, hogy ne tudjon akármit is kikotyogni. Esetleg az igazi nevemet, ha valahol hallott már rólam. Az tény, hogy páran nem kedveltek meg az évek alatt, akárhol is voltam. Van annyi hírnevem, mint Rumiának a sötétség barbárai közül. Nem lenne jó dolog még megmondani uncsikámnak, hogy én vagyok az.
- Kicsoda? - kérdeztem tovább manipulálva.
- Senki csak... Biztos összekevertelek valakivel - rázta a fejét.
- Kivel?
- Nem tudom - mondta, mire elvigyorodtam. Működött a technika. Hmm... Talán ezekért nem kedvelnek.
- Reimu jól vagy? Mindenre szoktál emlékezni - bökött bele a szőkeség.
- Mindegy. Remilia ki ez a lány?
- Kotori vagyok - hajoltam meg megint kissé. Nem tudom, de az évek alatt hozzám nőtt egyféle udvariasság.
- Én Reimu - mosolygott a vöröske. - Ő Sin. Ő pedig Karina.
- Mikor jöttél? - kérdezte Sin.
- Nemrég.
- Jössz velünk? Járunk egyet mi is a városban - mondta Remilia, mire összerezzentem. Nem lenne jó ötlet, mivel ha ennek a Reimunak is ismerős voltam, akkor ott biztos felismernének. Elővettem egyik legcukibb mosolyomat.
- Csak most jöttem ide, had maradjunk már itt egy kicsit - manipuláltam egy kicsit.
- Rendben - mondta egy idő után.
- Hamar meggyőzted - bökött bele a vállamba Sakuya. Emiko is furcsa pillantással méregetett.
- Fura vagy nekem... - mondta.
- Miért?
- Most jöttél ide és egyből haverkodsz. Ráadásul Remiliát meggyőzöd arról, hogy ne menjünk sétálni, hanem maradjunk itt.
- Nemsokára tovább állok és szeretnék szép emlékeket.
- Hova mész majd?
- Keresek valakit. Csak megálltam pihenni. Ember vagyok, kell a pihenő - füllentettem, mire láttam Emikon egy megkönnyebbült sóhajt. Itt az ok, hogy miért nem megyek soha sehova, ahol ismerősök vannak.
- Mindjárt jön majd Ayayaya is. Hozza az újságból a példányt - mondta Remilia. - Így már alapból nem mehettünk volna el. Csak ez eddig nem volt eszemben.
- Ki az az Ayaya?
- Ayayaya három y-nal - mondta Honu. - Amúgy meg ő Shalen legnagyobb újságának a főszerkesztője.
- Az, aki minden sztárt ismer és nincs előtte titok - mosolygott Sin, mire elejtettem egy kínos mosolyt. Nah most mi a halált csináljak? Nem tudok nagyon sokszor manipulálni és alapból ritkán jön be meg tiltott technika. Mi a bánatot csináljak, ha megjelenik és megmondja, hogy a valódi nevem Kurumi Tokisaki?!
- Itt is van! - mutatott a kapuhoz Emiko.
- Remilia! Bemehetek használni a mosdót? - kérdeztem.
- Menjél nyugodtan. Nem kértem, hogy tartsd vissza.
Egyből berohantam. Most mi lesz? Nem maradhatok itt örökké! Az erőm minimálissá tétele sem megy sokáig! Okey. Nyugalom Kurumi, megoldod, ahogy eddig mindent. Kimentem vissza az udvarra, közben kerestem azt az Ayaya...yaya.... akárkit. Most komolyan, minek kell valakinek ilyen abnormális név?! Ayayayayaya mit tudjam én hány y-nal! Ő se lehet zseni. Mikor kiértem hozzájuk , mosolyogtam. Y-nak(nem érdekel,mától így hívom, ha nem bírt normális nevet kitalálni) egyből megakadt a tekintete rajtam. Okey nincs más választásom. Egyedül nem megy! Az egyik klónom a fák közül manipulálta őt, míg én itt.
- Te ki vagy?
- Ayayaya, Bunburu magazin főszerkesztője - nyújtotta a kezét, mire megráztam.
- Kotori - mutatkoztam be én is, mire eléggé meglepődött. Okey, kell még egy klón. A klónom mellett megjelent egy másik. Annyi a gáz, hogy ők viszont ölni akarnak, ezért nem használom őket. Ne most kezdjetek el vergődni!
- Másra hasonlítottál hirtelen... - gondolkozott el, majd észrevette a képet az asztalon. - Úúúúúú ez kicsoda?
- Tedd le! - kiabált rá Remilia.
- Te nekem róla nem szóltál! Ki ez?!
- Senki, egy........... valaki! Meghalt, kész, vége! - zárta le a témát.
Miután Y elment még vagy 2 órán át beszéltem velük. Emiko és Reimu nézett csak furcsán rám. Mikor indulni készültem, kijöttek velem a kapuig.
- Biztos nem jössz még egyszer vissza? - kérdezte Remilia.
- Nem hiszem - ráztam a fejem. Valakit még meg kell találnom. És az pokoli hosszú idő lesz - ismertem be. Tény, hogy keresek valakit, csak nem tudom, kicsoda ő. - Talán egyszer látjuk egymást, de kétlem. Viszont, most mennem kell.
- Szia Ku...... mit Ku-val kezdem? Szia, Kotori! - javította ki magát Reimu. Tényleg lépnem kell, nem tudok sokáig manipulálni.
- Jó utat, Kotori! - mosolygott Remilia.
A többiek is elköszöntek, majd intettem egyet és elindultam előre. Az erdő közepén felmásztam egy fára és sóhajtottam. Nem hittem, hogy idáig kibírom manipulációval és erő kisebbítésével.
- Ennek nagyon nagy ára lesz, ha rájönnek. Annak meg főleg, hogy nem akarok ölni embereket, és nem érdekel az egyesség - néztem fel az égre.
- Kotori vagyok - hajoltam meg megint kissé. Nem tudom, de az évek alatt hozzám nőtt egyféle udvariasság.
- Én Reimu - mosolygott a vöröske. - Ő Sin. Ő pedig Karina.
- Mikor jöttél? - kérdezte Sin.
- Nemrég.
- Jössz velünk? Járunk egyet mi is a városban - mondta Remilia, mire összerezzentem. Nem lenne jó ötlet, mivel ha ennek a Reimunak is ismerős voltam, akkor ott biztos felismernének. Elővettem egyik legcukibb mosolyomat.
- Csak most jöttem ide, had maradjunk már itt egy kicsit - manipuláltam egy kicsit.
- Rendben - mondta egy idő után.
- Hamar meggyőzted - bökött bele a vállamba Sakuya. Emiko is furcsa pillantással méregetett.
- Fura vagy nekem... - mondta.
- Miért?
- Most jöttél ide és egyből haverkodsz. Ráadásul Remiliát meggyőzöd arról, hogy ne menjünk sétálni, hanem maradjunk itt.
- Nemsokára tovább állok és szeretnék szép emlékeket.
- Hova mész majd?
- Keresek valakit. Csak megálltam pihenni. Ember vagyok, kell a pihenő - füllentettem, mire láttam Emikon egy megkönnyebbült sóhajt. Itt az ok, hogy miért nem megyek soha sehova, ahol ismerősök vannak.
- Mindjárt jön majd Ayayaya is. Hozza az újságból a példányt - mondta Remilia. - Így már alapból nem mehettünk volna el. Csak ez eddig nem volt eszemben.
- Ki az az Ayaya?
- Ayayaya három y-nal - mondta Honu. - Amúgy meg ő Shalen legnagyobb újságának a főszerkesztője.
- Az, aki minden sztárt ismer és nincs előtte titok - mosolygott Sin, mire elejtettem egy kínos mosolyt. Nah most mi a halált csináljak? Nem tudok nagyon sokszor manipulálni és alapból ritkán jön be meg tiltott technika. Mi a bánatot csináljak, ha megjelenik és megmondja, hogy a valódi nevem Kurumi Tokisaki?!
- Itt is van! - mutatott a kapuhoz Emiko.
- Remilia! Bemehetek használni a mosdót? - kérdeztem.
- Menjél nyugodtan. Nem kértem, hogy tartsd vissza.
Egyből berohantam. Most mi lesz? Nem maradhatok itt örökké! Az erőm minimálissá tétele sem megy sokáig! Okey. Nyugalom Kurumi, megoldod, ahogy eddig mindent. Kimentem vissza az udvarra, közben kerestem azt az Ayaya...yaya.... akárkit. Most komolyan, minek kell valakinek ilyen abnormális név?! Ayayayayaya mit tudjam én hány y-nal! Ő se lehet zseni. Mikor kiértem hozzájuk , mosolyogtam. Y-nak(nem érdekel,mától így hívom, ha nem bírt normális nevet kitalálni) egyből megakadt a tekintete rajtam. Okey nincs más választásom. Egyedül nem megy! Az egyik klónom a fák közül manipulálta őt, míg én itt.
- Te ki vagy?
- Ayayaya, Bunburu magazin főszerkesztője - nyújtotta a kezét, mire megráztam.
- Kotori - mutatkoztam be én is, mire eléggé meglepődött. Okey, kell még egy klón. A klónom mellett megjelent egy másik. Annyi a gáz, hogy ők viszont ölni akarnak, ezért nem használom őket. Ne most kezdjetek el vergődni!
- Másra hasonlítottál hirtelen... - gondolkozott el, majd észrevette a képet az asztalon. - Úúúúúú ez kicsoda?
- Tedd le! - kiabált rá Remilia.
- Te nekem róla nem szóltál! Ki ez?!
- Senki, egy........... valaki! Meghalt, kész, vége! - zárta le a témát.
Miután Y elment még vagy 2 órán át beszéltem velük. Emiko és Reimu nézett csak furcsán rám. Mikor indulni készültem, kijöttek velem a kapuig.
- Biztos nem jössz még egyszer vissza? - kérdezte Remilia.
- Nem hiszem - ráztam a fejem. Valakit még meg kell találnom. És az pokoli hosszú idő lesz - ismertem be. Tény, hogy keresek valakit, csak nem tudom, kicsoda ő. - Talán egyszer látjuk egymást, de kétlem. Viszont, most mennem kell.
- Szia Ku...... mit Ku-val kezdem? Szia, Kotori! - javította ki magát Reimu. Tényleg lépnem kell, nem tudok sokáig manipulálni.
- Jó utat, Kotori! - mosolygott Remilia.
A többiek is elköszöntek, majd intettem egyet és elindultam előre. Az erdő közepén felmásztam egy fára és sóhajtottam. Nem hittem, hogy idáig kibírom manipulációval és erő kisebbítésével.
- Ennek nagyon nagy ára lesz, ha rájönnek. Annak meg főleg, hogy nem akarok ölni embereket, és nem érdekel az egyesség - néztem fel az égre.
*Maomy szemszöge*
*10 évvel ezelőtt........
- Miért is kell ide jönnie? - kérdeztem feldúlva.
- Mert nincs családja.
- De démon!
- Maomy hallgass, itt vannak! - szólt rám keresztanyám. Mióta apáék meghaltak, ők nevelnek. Levágtam magam a kanapéhoz tévézni, és odajött keresztanyám egy lánnyal.
- Te ki vagy? - kérdeztem.
- Emiko Land, démon.
- Maomy Selfie, démonűző.
- Most, hogy megismerkedtetek egymással, menjetek fel Mao szobájába, mindjárt jön Remilia.
Felmetnünk, közben erősen fújtattam. Miért is kell neki jönnie? Felértünk. Én az ágyamon feküdve néztem a plafont, ő az ablakon nézett ki.
- Ki is az a Remilia?
- Egy erős vámpír. Városunk vezetője.
- Mi az a vámpír?
- Bamba vagy, ha nem tudod - ültem fel. - A vámpírok vért isznak, és embereket ölnek. Vagy démont vagy akárkit. Vörös a szemük. Tudnak repülni. Erősek, mint a bánat. Meg ilyenek. Neki kivételesen szárnya is van.
- Még nem láttam vámpírt.
- Megmutassam? - kérdeztem, mire bólintott. Kutyamászásban kimásztunk a lépcsőhöz, ahonnan ők nem látnak, de mi még látjuk őket. Rámutattam a kék hajú lányra. - Nah , ő Remilia.
- Mit beszélnek?
- Figyelj!
- Milyen a kislány? - kérdezte Remilia.
- Kedves és aranyos. Remélem Maomy-val jóba lesznek.
- Kétlem. Démonűző és démon közötti kapcsolat olyan, mint vámpírvadász és vámpír között. Sose lesznek jóba - ivott bele a teájába.
- Mi azért reménykedünk benne. Te is jóba voltál a húgoddal - mondta keresztanyám.
- De ő a vér szerinti húgom volt. Bármit is tett, bárhogy is halt meg, mindig a valódi húgom marad.
- Hát, valamennyire igazad van - bólintott keresztapám. - Mutassunk képet róla?
- Nem muszáj. Látom, barna haja, barna szeme van és a lépcsőn ül, Maomy mellett.
- Befelé! - löktem Emikon egyet...*
- Akkor jó - mosolyodott el, és elvette a fegyvert a nyakamtól és hátrább állt. A kéz is elengedett, mire megsimítottam a nyakamon. - Nem szólni!
- Még nem láttam vámpírt.
- Megmutassam? - kérdeztem, mire bólintott. Kutyamászásban kimásztunk a lépcsőhöz, ahonnan ők nem látnak, de mi még látjuk őket. Rámutattam a kék hajú lányra. - Nah , ő Remilia.
- Mit beszélnek?
- Figyelj!
- Milyen a kislány? - kérdezte Remilia.
- Kedves és aranyos. Remélem Maomy-val jóba lesznek.
- Kétlem. Démonűző és démon közötti kapcsolat olyan, mint vámpírvadász és vámpír között. Sose lesznek jóba - ivott bele a teájába.
- Mi azért reménykedünk benne. Te is jóba voltál a húgoddal - mondta keresztanyám.
- De ő a vér szerinti húgom volt. Bármit is tett, bárhogy is halt meg, mindig a valódi húgom marad.
- Hát, valamennyire igazad van - bólintott keresztapám. - Mutassunk képet róla?
- Nem muszáj. Látom, barna haja, barna szeme van és a lépcsőn ül, Maomy mellett.
- Befelé! - löktem Emikon egyet...*
*5 évvel ezelőtt.........
Unatkozok, mióta elszöktem otthonról. Ne már, hogy mikor ő akarta Remiliát megnézni, én kapjak büntetést! Csatlakoztam egy démonűző klánhoz, de azt elpusztították, Azóta egyedül járok. Egy elég erős erőt éreztem magyam körül. Ez egy démon! Legalábbis valamennyire az! Kiugrottam és egy szőke hajú, sárga szemű, kristályszárnyű lányt láttam meg szakadt ruhában. Meg akartam ütni, de egyből megfogta a kezem.
- Mi van?
- Ki vagy te?
- Rossz a kérdés - mosolyodott el gúnyosan.
- Mi vagy te?
- Vámpír - válaszolt. Mi?! Valamennyire biztos, hogy démon! Lehet, nem is tudja? - Mit keres egy kislány errefelé?
- Egyedül járok. Elszöktem otthonról 5 éve, akkor csatlakoztam egy démonűző klánhoz, csak azt elpusztítoták. Két éve egyedül járok.
- Én is egyedül vagyok nyugodj meg. Csatlakozol hozzám?
- Persze - mosolyogtam, mire együtt mentünk tovább.
- Milyen évet írunk amúgy?
- 2010.
- 2010?! Olyan sokáig a vulkánban aludtam? Pfuuu, Remilia ezért megfizetsz!
- Pont Remiliának hívják a vezetőnket.
- Milyen Remilia?
- Scarlet. Amúgy Maomy vagyok.
- Flandre. Túl hosszú a Maomy. Szólíthatlak Maonak?
- Persze! És én Flannak?
- Egy ember hívhat csak úgy. Megyünk és megöljük Remiliát.
- Kisasszonyozza már magát amúgy.
- Ne is álmodjon, hogy kisasszonyozni fogom!
- Miért nem? - kérdeztem.
- Csak.
- Ki ő neked?
- A nővérem - mosolyodott el...*
- Hmm. Ironikus, hogy azóta is azt próbáljuk - sétáltam unalmamban az erdőben. Szembejött velem Emiko.
- Csá, démonűző.
- Csá, démonka. Tudod, hogy te tetted tönkre az életemet?
- Miért is?
- Mikor odajöttél keresztanyámékhoz.
- Nem én tettem tönkre! Akkor ment tönkre, mikor a szüleid meghaltak! Nekem csak akkor, mikor keresztanyádék meghaltak.
- Azóta próbállak megölni téged, mikor odaköltöztél.
- Tégy próbára, hogy meghalnék-e - mondta szúrós szemekkel, mire neki dobtam a tűket. Kikerülte, de gyorsan a háta mögött teremtem és belerúgtam a hátába amitől a földre rogyott. Ott is megrúgtam......... Majd még egyszer.......... Majd még egyszer......... És többször.
- Nem érsz semmit, ha nincs veled senki sem - rúgtam bele egy utolsót, majd elmentem.
*Flandre szemszöge*
- Vajon mit csinálhat itt Kurumi? - kérdeztem magamtól hangosan, az erdőben sétálva.
- Unatkozik? - kérdezte valaki mögöttem, mire megfordultam. Nem állt ott senki sem. Mikor visszafordultam, Kurumi gonosz, kissé szadista mosolyával találtam szembe magam, amitől megugrottam kicsit.
- Ilyet ne csinálj még egyszer! - fújtam ki magam, mire gonoszul felnevetett.
- Mindegy. Válaszoltam. Unatkozok, azért vagyok itt. De nyugi, nem maradok sokáig. Már megyek el.
- Hová?
- El Shalenből. Minden merre. Viszont - szegezte a nyakamhoz a pisztolyát, mire nyeltem egyet. Hiába vagyok erős, Kurumi mellett valamiért nem érzem magam annak. Mi ez az érzés? - Nem szeretném, ha kikotyognád, hogy itt voltam és hogy élek.
- Nem fogom - ráztam meg a fejem, mire egy másik kéz megragadta hátulról a nyakam. Kissé hátra néztem és egy kéz jött ki a földből. Mi a...?! Kurumi erősebben nyomta nekem a fegyverét.
- Nyugi, ez az én támadásom - mondta. Ez engem nem nyugtat meg! - Senkinek nem szólhatsz! Sem a nővérednek, sem a démonűző barátodnak, sem senkinek. Ne feledd, hogy mindent tudok rólatok! Ne játssz a tűzzel, világos Flan?
- Nem fogok.
- Akkor jó - mosolyodott el, és elvette a fegyvert a nyakamtól és hátrább állt. A kéz is elengedett, mire megsimítottam a nyakamon. - Nem szólni!
- Nem áll szándékomban - ráztam a fejem.
- Szia, Flan!
- Csá - köszöntem, mire utoljára intett egyet.
- Aleph! - mondta.
A fejéhez rakta a pisztolyt és elsütötte. Egyből el is tűnt. Ahogy elment hirtelen éreztem egy hatalmas erő távozását. E-e-ez.......... Kurumi volt?!
