2015. február 8., vasárnap

24.rész Part1/2

Sziasztok! Őszintén sajnálom, hogy csak most hoztam új részt, de megint nem nagyon volt időm. De most sikerült kivételesen hosszabbra írni. Ebbe egy kicsit a 3. évadnak a jövőjéből is tettembe, de nem hiszem, hogy rájöttök, hogy micsodát :DD Remélem tetszeni fog :))

Rin, Rina, Hana és Kimi eltűnt, így mindenki őket keresi.
Ugyebár az egész tegnap kezdődött, mikor Ayame átjött ezt elmondani. Horu, Sin, Karina, Jinx, Sakuya és én a nappaliban ültünk feszülten. Reimuék már egy ideje nincsenek a társaságunkban, mivel valamit csinálnak Emiko szobájában. Már Shalent körbejártuk, körbekérdeztünk egy csomó helyen, de semmi. Senki nem látta őket, semmi nyom nem volt.
- Nah! - csapta le az asztalra a jobb kezével Remilia egy térképet. - Ez Shalen területe a Polten folyótól a  Holn óceánig.
- És hol lehetnek?
- Ezen - rajzolt egy nagy kört - a nagyon nagy területen lehetnek. 6 fő terület van itt, amiből egy kiesik.
- Melyik az a hat? - kérdezte Sin.
- Maga Shalen, a  Mágus-tó, az Urban erdőrengeteg - jelölte sorban, miközben a vállára tettem új kötést - , a Polten folyó és mellékfolyói, az Ever terület hatalmas hegységei, és Maomy vulkánja.
- És gondolom Shalen esik ki - mondtam.
- Dehogy! - nézett rám. - A vulkán esik ki.
- Miért? - kérdezte Karina értetlenül.
- Mert tudnék róla ha ott lennének. Mao elkapta volna már őket. Vagyunk heten, plusz ők ott bent hárman akiket ki fogok onnan rángatni ha törik ha szakad!
- Ne mozogj már nincs kedvem kétszer bekötözni a karodat!
- Bocs. Horu rángasd már ki őket onnan!
- Jövünk már! - sétált ki Emiko.
- Nah. Akkor kétfős csapatokra oszlunk - gondolkozott el egy picit. Ezt nem értem, mindig a megszokott Horu-én, Emiko-ő, Sin-Sakuya, Jinx-Sofy és Karina-Reimu páros szokott lenni, mit kell ezen gondolkozni? - Sin és Honu, Reimu és Jinx, Sofy és Karina, Sakuya és Emiko valamint én és Horu.
- Mi ez a furább felosztás? - kérdeztem, majd elengedtem a karját.
- Én tudom miért - szólt Horu, mire Remilia gúnyosan rámosolygott.
- Tudjad, de szánt szándékomban állt ezeket - mutatott Reimura, Sofyra és Emikora. - külön csapatba tenni.
- Alapból úgy volt a megszokott csapatoknál is - értetlenkedtem.
- Nem is mindegy neked, hogy most Sinnel vagy Horuval leszel?
- Osszuk fel a területeket és menjünk! - mondta Sakuya.
- Akkor. Mi megyünk Horuval a hegyekhez.
- Azért amiért gondolom? - kérdezte Horu.
- Azért.
- Miről beszéltek? - kérdeztem.
- Semmiről! - vágták rá kapásból.
- Honu ti mentek a Poln folyóhoz!
- Rendben! - bólintottunk Sinnel.
- Sofy ti maradtok Shalenben, azért mert vámpír vagy és nem akarom, hogy meghalj egyenlőre a sok napfénytől.
- Kösz.
- Szívesen. Sakuya, Emiko ti mentek a Mágus-tóhoz! Reimuék meg az erdőkhöz. Senki nem megy át sehova sem!
- Azért a vulkánnál is körbe kéne nézni nem? - kérdeztem, mire a többiek bólogattak, csak Remilia rázta a fejét. Pár másodperc múlva sóhajtva a plafonra nézett.
- Jó, akkor majd Horuval még átmegyünk oda, de senki más! Mert ha valakit ott meglátok, menten megölöm!
- Nem tudom miért parázol ennyit, hogy odamennek, ha egyszer úgyis megtudják - rázta a fejét Horu.
- Mert sajt. Nah, szerintem menjünk! Ha mindenki végzett az erdőrengeteg Xenon erdőjében találkozunk - indult meg Remilia.
Mikor már mindenki elindult, kicsit visszahúztam Horut.
- Tudsz valamit, amit én nem? - kérdeztem.
- Oh ha tudnád, hogy mennyi mindent tudok, amiről neked fogalmad sincs.
- És elmondod?
- Minek? Pár nap múlva úgyis rájössz. Nem fogja tudni örökre titokban tartani.
- Kicsoda?
- Remilia - mondta majd elment.
- Honuuuuuuuu! - ugrott a hátamra Sin. - Irány aaaaaaaaa...... Hova is?
- Poln folyó és mellékfolyói - nyöszörögtem, mert fájt az ugrása.
- Nah, menjünk! - lépett rá a vállamra és onnan leugrott elém.
- Most törtél össze.
Elkezdtünk odafelé repülni.
- Mit beszéltél Horuval? - kérdezte, mikor már ott kutattunk.
- Hogy miről beszél állandóan Remiliával.
- Te se tudod? Azt hittem mondta, hiszen veled szinte mindent megbeszél - csodálkozott el.
- Hát nem. Annyit tudok, hogy állítólag tényleg megölte Flandre a szüleit.
- Nekem erről tudnom kéne?
- Mikor volt Horuval a harc nem emlékszel, hogy Flandre hogy kinyögte?
- Jaaaaaaaaah! - csapott a homlokára. - Nem tekintettem nagy dolognak. Azt hittem kamuzik.
- Hát nem - ráztam meg a fejem.
- És mi volt?
- Ezen kívül gőzöm sincs. Te látsz valamit?
- Nem. Te?
- Én sem. Menjünk tovább.

*Sofy szemszöge*

- Intézzük el ezt hamar utána meg húzzunk az erdőbe! - rángattam magammal Karinát.
- De sütit akarok enni!!!!! - nyávogott.
- Szarok rá! Siessünk!
Nem elég, hogy Emiko szinte megkínzott már, még kutassak is. PONT KARINÁVAL! Olyan hülye, hogy az már fájdalmas. Ilyen egy összetételt... Becsöngettem egy házba ahonnan egy középkorú pasas jött ki.
- Elnézést nem látott errefelé egy kisgyereket, egy körülbelül annyi időset, mint ő mellettem - mutattam Karinára. Magamat mégsem mondhatom, hisz 128 éves vagyok! - meg két olyan 12 év körüli gyereket? Mind lányok.
- Annyi gyerek mászkál erre, mint égen a csillag.
- A legkisebb úgy 1 éves lehet és hosszú barna haja van és kék szeme. Vérfarkas. A két tizenéves egyikének rózsaszín hosszú haja van, az egyik szemén virág, a másik meg aranysárga. A másik a nővére neki is ugyanez, csak szürke haja van. Az ő korabelinek meg szürke hosszú haja és vörös szeme van. Fülese van meg órája és idődémon.
- Nem rémlik - rázta meg a fejét mire mellette kijött egy kislány.
- És te? - kérdeztem végső elkeseredettségemben, mögötte meg egy 18-nak mondható fiú jött ki.
- Ilyeneket még nem láttam.
- Sirály - motyogta Karina.
- Csá - köszönt a srác vigyorogva kettőnkre nézve. Karina értetlenül nézett rá én meg hoztam a formám.
- Én is ezt mondom - ráztam le bunkón majd tovább keresetük őket.


*Emiko szemszöge*

- Nah húzzunk a Mágus-tóhoz - indultam meg Sakuyával. Mikor kiértünk és elindultunk, Remilia visszarántott.
- Jól vagy? - kérdeztük egyszerre egymástól.
- Persze - mondta. - Te?
- Aham. Még valami?
- Yumit kerüljétek el. Hatsumival beszélhettek, de vele ne. Veszélyes mindenkire nézve. Értetted?
- Ha akarnád se beszélnék vele! - vágtam rá gondolkodás nélkül, mire féloldalasan elmosolyodott.
- Ez az az Emiko akit ismerek!
- Miért nem akartad, hogy menjünk a vulkánhoz? - kérdeztem mire mosolyogva a fülemhez hajolt.
- Flan életben van - súgta úgy, hogy szüneteket hagyott a szavak között.
- MI VAN?! - kérdeztem hitetlenül.
- Gyere! Ti addig induljatok el, mindjárt megyünk! - rángatott el a kezemnél fogva, mert meg sem tudtam mozdulna a meglepődöttségtől. Sakuya és Horu bólintott. Mikor egy zárt részhez értünk megszólaltam.
- Hogyhogy él?
- Mért ne élne? Ennyi nem öli meg! Vámpír! Erős! Kibaszott erős!
- Miért nem mondtad?
- Flan lehet a vámpírok jövője, vagy az, aki mindent eltöröl az univerzumban.
- Mi van?! - kérdeztem lehidalva, mert őszintén szólva, gőzöm sincs, hogy miről beszélt.
- Jól hallottad - mosolygott.
- Várj! Mi a francról beszélsz? Oké értem, hogy él. De mi lehet ő?
- Flandre tette meg elsőnek azt a lépést, hogy egy egyszerű tényt lerombolt, amire csak Yumi volt még képes.
- Micsodát?
- Víz. Belement. Nem hatott rá. De nem öltem meg, mert megvolt az az előnye, hogy éltem vele már négy évet akkor, amikor erre rájöttem. Yumival nem éltem semmit, ezért megöltem. De Flannal négy keserves évet szenvedtem, mikor senki sem segített - mondta. Tudom mit akar ezzel még mondani. Ismerem, levettem ennyiből azt, amit mondani akart.
- Erősebb nálad?
- A teljes ereje igen. De nem az egészet használja csak a 470-et.
- Mennyi az egész?
- Erősebb, mint Yumi. Csak ő tudta használni. Flan nem - moondta keserű mosollyal az arcán.
- Jézus isten - töröltem meg az arcom. - Ki tudja még?
- Azt hogy él én, te és Horu.
- Ezért mondta mindig azokat.
- Az, hogy erősebb, mint én, mi ketten.
- Értem - indultam el, de visszarántott.
- Állj meg! Nem mond el senkinek! Se Sofynak, se Reimunak!
- Honnan tudsz...?
- Látom. Valamit csináltok, amibe én is benne vagyok. Nem tudom mit, nem is érdekel. De ezt nem mond el nekik! Nah menjünk.
- Ha ezt a média megtudná - ráztam a fejem amikor kiértünk.
- Az durva lenne. Nem gáz, ha Horuhoz sietek gyorsan? - kérdezte.
- Menj nyugodtan.
Mikor már egyedül repültem, tovább gondolkodtam ezen. Flandre ilyen erős lenne? Mitől? Kitől? Miért? Mikor lett ilyen? Talán mikor már megszületett ilyen volt. Valamit mondott még régebben nekem erről Remilia, de nem emlékszem mit. Valami....... valami......... Valamit arról, hogy nem született élve, hanem már halott volt vagy valami ilyesmi. De hogy kelt akkor fel? Nem értem. Mikor a Mágus-tóhoz értem, Sakuya már javába kutatott.
- Csá - köszöntem, mire intett.
- Mit beszéltetek? - kérdezte. - Ahogy láttam, valamivel eléggé meglepett.
- Kettőnkre tartozik.
- Jobb ha nem tudom?
- Szerintem nemsokára megtudod. Hatsumi!
- Igen? - jött oda.
- Ugye ismered Rinát, Hanát, Kimit meg Rint?
- Ismeretlen faj, ismeretlen faj, vérfarkas, idődémon?
- Aha.
- Igen miért?
- Nem láttad őket? - kérdeztem.
- Itt nincsenek.
- Nem láttad sehol sem őket?
- Jártak erre de már nincsenek itt.
- Merre mentek? - kérdeztük egyszerre.
- Mivel kíváncsi vagyok egy ideig követtem őket. Az erdők felé láttam őket utoljára. 
- Arra mentek Reimuék. Irány arra! - indult meg Sakuya.
- Szóljunk Horuéknak is akkor már - mondtam, mire elindultunk arra, de előbb még elköszöntünk Hatsumitól.

*Reimu szemszöge*

De király, hogy Jinxszel tettek össze! Ez szarkazmus volt. Így még Emikoval és Sofyval sem tudok beszélni a titkos projectről. Jinxre meg még vigyázzak is. Oké nem utálom, csak na! Velük akartam volna lenni. Habár így is úgy is Karinával lettem volna, szóval mindegy. Az erdőben nagyon sokáig voltunk, de nagy dolgokat nem találtunk így elmentünk a Xenon erdőbe és ledőltünk egy fa alá. Jinx ledőlt aludni, én meg a projecten dolgoztam fejben.


*Remilia szemszöge*

Szerintem jól döntöttem, hogy elmondtam Emikonak ezt az egészet. Elég régóta titkolom azt, hogy Flan erősebb. Legalább egy titok nálam mínusz. Így is furább voltam mostanában. Elsőnek még nem Horuhoz mentem, hanem a vulkánhoz. Oké nem vagyunk jóban, de attól érdekel, hogy mi van Flandréval. Mikor odaértem bekopogtam, mire(milyen meglepő) Maomy ajtót nyitott.
- Te is megjártad a robbanást? - kérdezte röhögve.
- Eléggé. Engedj már be! - toltam arrébb.
- Mikor keltél fel?
- Másnap. Még alszik?
- Jah. A szobájában. Eléggé kiütötte.
- Vörös hold óta nem kelt fel? - kérdeztem meglepetten.
- Vörös hold éjszakája óta nem kelt fel!
- Hogy érted?
- Úgy este 11-kor még mondott valamit utána kidőlt.
- Mit?
- O-sama.
- O-sama, O-sama......... Nem inkább Onee-sama?
- Akkor az! Mi az az Onee-sama?
- Nem mi, inkább ki! - nevettem ki.
- Akkor kicsoda?
- Én.
- Te?
- Én. Mindegy. Rinéket láttad errefelé?
- Idődémon Rin? - kérdezte mire bólintottam. - Nem láttam őket.
- Akkor én léptem. Horu meg Emiko meg én tudom, hogy Flan él.
- Meg én.
- Logikus, hogy tudod, vele laksz! Csá!
- Cső! - kiáltott vissza, majd lefeküdt a kanapéra aludni(?).
Elindultam a hegyek felé. 
- Onee-sama. Életbe nem hívott ennek - gondolkoztam hangosan. Mikor odaértem egy fura látvány fogadott. Horu, Sakuya és Emiko is ott volt. - Hát ti?
- Hol voltál? - kérdezte Sakuya.
- Vulkánnál - vágtam rá. Láttam, amint Emiko a földet nézve elmosolyodik. - Mit csináltok itt?
- Tudjuk, hogy hol vannak.
- Hol?!
- Elvileg az erdőknél. Hatsumi mondta - mosolygott Emiko.
- Tudnom kéne miért mosolyogsz?
- Tudod, hogy miért mosolygok - vágta rá, mire én is elvigyorodtam.
- Ezek a szójátékok - kapkodta a fejét köztünk Horu.
- 5 év alatt az ember megérti egymást. Nah menjünk akkor!
Mikor Horu meg Sakuya előre ment, Emiko mellém lépett.
- Alszik? - kérdezte mosolyogva.
- Mi mást tenne? - repültem fel, majd elindultunk arra. Útközben találkoztunk mindenkivel, kivéve Reimuékkal. Ők már ott voltak, de Jinx már aludt.

*Honu szemszöge*

- Hogyhogy így egyszerre itt vagytok? - kérdezte Reimu mikor meglátott minket.
- Emikoék megkerestek minket. Úgy jöttünk ide. A többiekkel meg idefelé találkoztunk - vont vállat Remilia, majd leült egy messzi fa tövébe. Emiko vele tartott majd leült mellé. Mi Reimuékhoz telepedtünk le. 
- Ezekkel mi van? - kérdezte Reimu.
- Mikor visszajött Remilia a vulkántól és találkozott velünk, azóta ilyenek egymással, meg mosolyognak - vont vállat Sakuya.
- De ennyire? - kérdezte már Sin.
- Végül is a bizalmasa - mondta Horu.
- De velem is viselkedett így anno. De ennyire még nem volt semmi sem - ráztam a fejem.
- Mióta beszéltek egymással azóta ilyenek. Nem mondta el nekem Em, hogy mit beszéltek. Azt mondta, majd megtudjuk mi is valamikor.
- De mit? - kérdezte a tesóm.
- Passz.
- Ha ezek járnak kiakadok - rázta a fejét Karina mire felröhögtünk.
- Nem hiszem. Nem csinálnak úgy, mint akik együtt lennének. Inkább, mint legjobb barátok - mondta Sin.
- Ki tudja? Lehet. Végül is 18 évig együtt voltak, mert Emi itt élt. 5 évig meg már csak Remiliával volt - gondolkodott el Horu.
- Oh csakis járnak! - ráztam a fejem. - Mindenesetre ha így van elköltözök.
- Kérdezd meg! - nézett rám mindenki.
- Meg a halált!
- Kezdjük ott, hogy kizárt, hogy járjanak. Emikonak ismerem az első fiúját - mondta Reimu.
- Nekem meg mondta Remilia, hogy egyszer kavart a kaszással majd megölte. Ennyit erről! - ráztam a fejem.
- Kapuzárási pánik? - kérdezett körbe Karina meg Sin.
- Akár - vonogatta a vállát Sofy.
- Kérdezzétek meg ti!
- Nem akarunk meghalni - rázta a fejét Horu.
- Hey Remilia! - kiáltott oda Karina.
- Ez hülye - fogtam a fejem.
- Mi az? - néztek felénk mosolyogva.
- Ti jártok? - kérdezte Karina mire a kezem a fejemhez csaptam. Először összenéztek majd vissza végül újra össze. Remilia kicsit az égre nézett, szerintem a megfelelően lealázó válaszon agyalt, Emiben meg szerintem megállt az ütő alig mozdult meg.
- Karina! - kiáltott ide Remilia majd felállt és Emikot is felrántotta. Ha ezek kajak járnak esküszöm, hogy felakasztom magam és a véremet Sofynak adom! - Végignéztem rengetegszer már a szinoníma szótárat a "hülye" jelző után, de nálad már az összeset elhasználtam! Űberelhetetlenül hülye vagy! - mondta majd hozzánk kezdett sétálni Emikoval a nyomában aki már röhögött. - Mond nektek az a kifejezés valamit, hogy noncomminal? Reimu? Valaki?
- Gőzöm sincs - vonta meg a vállát Reimu.
- Nem lehet gyereked? - kérdezte Karina és ennyi! Emiko röhögve lefeküdt a földre a tenyerébe temetve az arcát. Remilia meg beleverte a fejét a fába. Egymás után háromszor.
- Inkább ne szólalj meg kérlek! Visszatérve. Nem, nem járunk Emikoval. Valamit tud, amit ti nem és örültem, hogy el tudtam neki mondani, mert megérti. És nem fogom elmondani senkinek sem. Mindegy. Ma itt alszunk. 
Este ledőltünk aludni, de többször röhögtem fel halkan Karina kérdése miatt.