26. rész

*Emiko szemszöge*

- Nem lehet igaz! - nyávogott Reimu. - Még mindig nincs semmi infónk sem Remiliáról sem a húgáról!

- Reimu nyugi találunk valamit!

- Em lásd be eddig semmi értelme sem volt annak, amit csináltunk - mondta nekem Sofy.

- Sebaj! - csettintett Reimu, majd fél perccel később egy lámpával a kezében jött be.

- Te mégis hova készülsz? - kérdeztem unottan.

- A padlásra. Hátha találok valami felhasználható dolgot is - vont vállat. - Életrajz meg egyebek...

- Mégis mit érsz egy életrajzzal? - értetlenkedett a mellettem ülő vámpír.

- Családfa.

- Jó, menj!

- Egy nap múlva jövök! - intett majd kiment.

- Ugye tudja, hogy itt van a padlás nem máshol?

- Remilia 500 éve nem takaríttatta ki. Mire ott valamit talál, az bőven egy nap. Megyünk ki?

- Ahham - bólintott, majd felálltunk. Ahogy kimentünk egy elég érdekes kép fogadott minket.
- Ahj hagyjatok már! - fogta a fejét Remilia.
- De válaszokat akarunk! - nyaggatta valamivel Sin én Karina. Honu, Horu és Sakuya egymásra nézett olyan "Hova kerültünk?" fejjel.
- Mi van itt? - kérdezte Sofy.
- A gyerekkorommal zaklatnak. Valami újságnak kell és nekik mondták, hogy kérdezzenek ki.
- Kell a pénz új hangszerekre!
- Beleegyeztem, hogy válaszolok a hülyeségeitekre?
- Nem - hajtották le a fejüket.
- Akkor meg hagyjatok békén! - dőlt le a kanapéra gondolom aludni, mert becsukta a szemét. - Így is fáradt vagyok.
- Még az első kérdésen sem vagyunk túl legalább ötre válaszoljál már!
- Egy kérdéssel nyaggatjátok végig? - hüledeztem.
- Eddig - vágták rá egyszerre.
- Nektek főleg nem fogok válaszolni, mert még leírni sem tudjátok!
- Add ide! - vettem el Sintől, majd belenéztem a kérdésekbe. - Nekem hajlandó vagy válaszolni?
- Minek? - kérdezett vissza egyik szemét kinyitva, mosolyogva. - Az egész életemet tudod, egyedül is válaszolhatnál az összesre.
- Azért nem tudok mindre. Kettő, neked külön stílusod van. Ha én úgy akarnék válaszolni, az egész hetem rá menne! - tettem csípőre a kezem, mire elnevette magát.
- Jó, ebben van igazság. A másik, meg te gyorsan tudsz írni. Mondjad azokat a szarokat. Hány kérdés van?
- 20. Első kérdés. Hogy érted el hatalmadat?

- Könnyen - mondta, mire Jinx mögöttem felröhögött.

- Naa. Normálisan.

- Mondom! Könnyen. Idejöttem, kellett egy vezető és ennyi.

- Inkább azt írom le, hogy könnyen. Ne adják ki a bizonyos városszerző technikádat. Második. Hogyhogy nem a vámpír vagy a démon nyelvet használod?

- Tekintve, hogy itt csak te meg Sofy beszéli a démon, Sofy meg a vámpír nyelvet , inkább beszélem azt. Kiskorom óta a hivatalos nyelvet beszélem, így maradtam annál.

- Mi már az elsőnél elakadtunk.

- Nálatok is azt mondtam, hogy könnyen. Miért nem volt jó?
- Mert normális választ várt.
- Ha normális választ vár, akkor egy normális embert kérdezzen meg, ne engem - vágta rá Remilia, mire elmosolyodtam, majd a következőre néztem.
- Már a kérdés is rossz. Miért gyűlölöd a húgodat?
- Add ide! - vette el, majd valamit ahogy láttam, átírt.
- Miért vagy rosszba a húgoddal?
- Tett valamit ami nekem nem tetszett. Ennyit erről.
- Mióta írsz dalokat? - tettem fel a kérdést, miután lefirkantottam a válaszát.
- Elsőnek kíváncsi lennék, hogy honnan tudja - nézett mérgesen Sinre és Karinára. - Tán 7 éves korom óta.
- A következőt inkább kihúzom.
- Miért mi az?
- Hogy alakul a párkapcsolati életed?

- Húzd le! - forgatta a szemeit.

- Azok akik ott laknak veled, hogy bírják ki melletted?

- Tekintve, hogy nincs más választásuk, kénytelenek rá - vigyorgott.

- Hey! - kiáltott fel, mindenki, kivéve én és Remilia.

- Sőt! Nekem kell őket elviselni! - fokozta.

- Mi az, hogy neked kell?! - kérdezte Honu.

- Két perc és lelépek innen amikor csak akarok! - sipította Sin.

- Honnan is lesz kajád? - ült fel Remilia.

- Neked honnan lesz, ha elmegyünk? - kérdezte Jinx.

- Utoljára mondom. Nem eszek embereket.........általában.

- Következő kérdés! - állítottam le őket és egyből felolvastam a kérdést. Lehet nem kellett volna. - Hogy hívják a szüleidet?

- Anonim egy és Anonim kettő - nézett félre. Kényes téma.

- Nyolcas...

- Így keresztül ugrasz egy ilyen kérdésen? - kérdezte Sin.

- Sin fogd be! Igaz, hogy két húgod van? Hogy hívják őket?

- Igaz. Flandre meg Yumi.

- Miért nem beszéltél a másikról?

- Kellett volna? - kérdezett vissza.

- Hosszú lesz ez a kérdés sorozat - sóhajtottam, mire leírtam a válaszát. - Milyen nevelésben részesültél?

- Ha ilyen vagyok, láthatod milyenben.

- Milyenek voltak a szüleid? - kérdeztem, és Remilia kezében a toll eltört. Rám nézett vörös szemekkel.

- Szar. Következő! - mondta, és láttam, amint Horu, Honu és Sakuya susogni kezdenek.

- Hogy alakul Flandréval a háború?

- Halott. Csak nem általam halt meg.

- Milyen volt a vörös hold? Hogy viselkedtél?

- Mintha emlékeznék valamire. Flannal harcoltam, ő meghalt egy robbanástól, én túléltem szerencsére. Onnan képszakadás.

- Tizennégyes. Pár napig fel volt kötve a karod. Miért?

- Robbanás vörös holdkor. Leszakadt a karom.

- Hogyhogy nem beszélsz sosem a szüleidről? Mi lett velük? - kérdeztem.

Beállt a csönd. Én hülye, megint nem olvastam előre. Még Sinék is csendbe maradtak. Ahogy láttam, Remilia eléggé gondolkodott. Amit a múltkor elmondott, megmaradt bennem. Családi terror. Szerintem éppen azok az emlékek játszódnak le a fejében. Ideje továbbmenni...

- Következő...

- Várj! - szakított félbe, majd felállt. - Halottak. Megölték őket. Igazándiból nem is érdekelt annyira. Nem véletlenül lettem ilyen. Ha nem lettek volna olyanok, amilyenek, akkor egyáltalán nem itt lennék, ebben az állítólagos "posztban". Viszont, ha fizetnének se mennék vissza ezeken változtatni. Miért lettem ilyen? A nevelésem miatt. A durva nevelésem miatt! Senkinek nem tökéletes a múltja, nem kell firtatni. Leírtad? - kérdezte tőlem vörös szemekkel, majd nemsokára bólintottam.

- Kimerítő válasz. Örülni fog neki.

- Milyen könyvet olvastál legutóbb?

- Vérfarkasokról szólót, mikor Kimit üldöztük.

- Ezt Flandrétól kéne kérdeznem, de hozzá nem merek elmenni. Van az a dal, hogy "U.N. Owen was her?". Ki az az U.N. Owen?

- Hát tőle megkérdezni már nem tudod, mert halott - feküdt le megint a kanapéra. - U.N. Owen egy vámpír. Még akkor élt mikor kicsi voltam. Az "U.N. Owen was her?" azt jelenti, hogy "U.N. Owen volt az?". Hogy annak az egész szadista számnak mi a jelentősége, arról gőzöm sincs.

- És U.N. Owen halott már? - kérdeztem a le nem írt kérdést, mert kíváncsi voltam. Válaszul egy bólintást kaptam. - Mit jelent a rövidítés?
- Una Nancy Owen. Mennyi van még? - kérdezte két ásítás között.

- Három - mondtam, majd elolvastam a kérdést és elnevettem magam.

- Mi az?

- Bizonyos információm szerint utálod Sofy Fire-t. Miért is van mégis veletek? - kérdeztem, mire Sofy mögöttem felröhögött.

- Szükségem lesz még rá.

- Melyik támadásod a legerősebb?

- Erről nem engem kell kérdezni.

- Húszas. Mindenki a pokolba kíván és megpróbál Flandrét és téged megölni, mégsem sikerül. Te ezekre a tényekre hogy reagálsz?

- Hát, őt sikerült. Engem meg nem érdekel. Ha meg akarnak ölni, az egy jele a féltékenységnek. Tekintve, hogy kerek 500 éve irányítom Shalent, van mire - vigyorgott.

- Ennyi. Nah, menjünk vigyük el neki a válaszokat! - álltam fel.

- Kinek? - kérdezte Honu, majd a papírra néztem.

- Ayayaya. Bunburu magazin, főszerkesztő.

- Az a zakkant csaj? - kérdezte Remilia. - Annak amúgy hivatalosan az a neve, hogy Aya Shilouette. Hogy honnan jött neki az Ayayayaya azt nem tudom.

- Az csak három y. Nem négy.

- Nem mindegy?

*Fél óra múlva*

- Bunburu magazin szerkesztőséghez jöttünk - mondta a fogadó lánynak Karina.

- Karina. Több szerkesztő van itt - lökte meg kicsit Sin.

- Ayaya... A főszerkesztőhöz jöttünk - bonyolítottam le.

- Erre jöjjenek - mondta majd odavezetett egy ajtóhoz. Mikor odaértünk visszament.

- Még ide is jól van leírva a neve - hüledezett Sin, majd bekopogtam.

- Szabad! - kiáltották ki, mire bementünk. Rögtön elénk ugrott egy lány.

- Üdv! - vigyorgott majd kinyújtotta a kezét. - Ayayaya, Bunburu magazin főszerkesztője! Ti kik vagytok?

- Sin Volk - rázta meg a kezét. - Ő itt Karina Aiko, ő pedig Emiko Land.

- Mi ügyben vagytok itt? - mosolygott. Ahogy látom, állandóan mosolyog.

- Elhoztuk a Remiliával készített interjút - lengettem meg a papírt.

- Add csak ide! - kapta ki a kezemből, majd elhúzta a száját. - Pedig jó lett volna ha válaszol a kapcsolatos kérdésre. Remilia stílusú.

- Honnan tudod?

- Beszéltem már vele - legyintett. - Egy hónapja próbálom kicsikarni belőle ezt. Nem sikerült. Lerázott.

- Hogyan?

- "Ha nem mész innen, úgy felrúglak, hogy leolvasod a Göncölszekér alvázszámát!" - ismertette velünk. - Titeket hogyhogy nem küldött el a picsába?

- Minket igen - nyújtotta fel a kezét Karina.

- Velem jóba van.

- A képek megvannak?

- Itt vannak a szemkamerás képek - adta oda a kontaktlencsét Sin.

- Te fotóztál? - kérdeztem.

- Aha - vont vállat.

- Itt a fizetségetek! Viszlát! - tolt ki az ajtón, majd becsapta azt.

Hazafele menet éppen a pénzt osztottam el kettőjük között. Nekem nincs sok szükségem rá. 

- MEGJÖTTÜNK! - kiáltott Karina, mikor hazaértünk. Honu egyből le "psszt"-elte. 

- Alszik.

- Ki? - kérdeztem, mire csak a kanapé felé mutatott. - Egész este fent volt, még csodálkoztok?

- Azért Remilia nem szokott itt bealudni.

- Mióta húzza a lóbőrt? - kérdezte Karina.

- Mikor elindultatok akkor aludt el. Pár perccel utána.

- Milyen a csaj? - kérdezte Horu egy tál nasival a kezében. Odanyújtotta, mire megráztam a fejem, viszont a többiek vettek belőle.

- Retardált. Állandóan vigyorog, hiperaktív - ültem le.

- 1 hónapja üldözte egy interjúért - mondta Sin. 

- Te veled mi lett? - kérdezte Honu mögöttünk, mire hátrafordultunk.

- A padláson több a pók, mint a házukban - nyögte ki Reimu, majd felköhögött. - Meg a por. Mindjárt megyek vissza, csak lejöttem ruhát cserélni.

- Minek? Csak koszos - értetlenkedett Sofy.

- Aha. Igen. Meg hátul ki szakadt - fordult meg. 

- Á nagyon szexi, holnaptól ilyet fog mindenki hordani - hülyült Sin.

- Lehozok neked egy pókot, ha nem hagyod abba!

Sokáig beszéltünk mindenféle hülyeségekről, ciki sztorikról. A legtöbbet Sakuya húgáról mesélt sztorikon röhögtünk halkan. Épp megint egy olyat hallgattunk, mikor Remilia felriadt.

- Reggelt álomszuszék! - "köszöntötte" Jinx.

- Rossz álom? - kérdeztem, mire csak bólintott.

- De szerencsére vége.

*Flandre szemszöge*

- Fáradt vagyok - ásítottam.

- Egyél már!

- De minek?

- A nővéred a lelkemre kötötte, hogy nyomjam beléd a kaját.

- De nem vagyok éhes - vigyorogtam.

- Ahj - verte Maomy a fejét az asztalba. - Engem fog megölni ha legyengülsz. 

- Kimentelek.

- Alapból nem értem, ha gyűlöl akkor miért akar rajtad segíteni.

- Nem gyűlöl. Csak haragszik rám. És nem hisz nekem.

- El se mondtad nekem a teljes sztorit.

- Mondom. Megöltük a szüleinket 500 éve, csak azt hiszi, hogy ő nem volt benne.

- Nem arra értem! Hanem mi történt még ott?

- Morbid dolgok. Nem tudod, hogy hogy is alakult meg ez - jelent meg a kezemben a fegyverem.

- Hogyan?

- Furcsán. Én tudom egyedül. Remilia nem emlékszik rá.

- És a laevateinn honnan jött?
- Az ennek a továbbfejlődése. Jó éjt!
- Délután három óra van, de neked is - röhögött Mao.

Nemsokára elaludtam.

/Álmomban egy egész ismeretlen réten voltam. Tele virágokkal minden. Egy bökkenő volt, hogy minden virág fekete színben világított. KONKRÉTAN VILÁGÍTOTT! Mint a szemem valamikor. Elkezdtem előre sétálni. Nem nagyon tetszett ez a hely.

- Flan... - szólított valaki. Megfordultam, de senkit nem láttam. Hogy is láthatnék álmomban vagyok. - Flan, gyere...

Elindultam. Nagyon sokáig sétáltam, de még mindig nem láttam senkit.

- Akárki is vagy, ne szórakozz velem! Lejártam a lábamat! - nyavajogtam, mire az a valaki felnevetett.

- Hát, téged sem az eszedért szeretnek. Észrevetted, hogy van szárnyad és tudsz repülni?

- Akkor meg az fog fájni - motyogtam.

- Szia, Flan! - köszönt nekem valaki, mire megfordultam. Egy ismeretlen lány mosolygott rám. Vörös haja és szeme volt. Kábé egy magasságban volt velem. 

- Ki vagy te? És nem Flan, hanem Flandre! - felkuncogott.

- Jobban ismerlek, mint te saját magad, így inkább szólatalak így.

- Nem válaszoltál a kérdésemre.

- Teljesen mindegy, hogy ki vagyok. Akárki lehetek a tudatalattidban, viszont a rendes formámmal még nem fogsz találkozni. Talán pár év múlva.

- Hogy érted azt, hogy akárki lehetsz? - értetlenkedtem, mire felnevetett.

- Akárkivé átváltozhatok Flan - állt teljesen elém, immár az ÉN SAJÁT KINÉZETEMBEN!

- MI VAN?! - ugrottam hátra. - Ne közelíts!

- Eszembe sincs bántani, hiszen benned élek! Lakok? Élek? Melyik szó is kell ide? Mindegy. Ha bántanálak magamat is megölném.

- Mióta vagy "bennem"?

- Születésedkor halott voltál. Nah, nekem köszönheted, hogy élsz - mosolygott gonoszul.

- Hogy érted ezt?

- Majdnem meghaltam, mikor születtél, megmentettem az életed és te is az enyémet. Születésedkor át akartam venni a tested felett a hatalmat, csak túl erős voltál. Ezért hasonlítasz rám kinézetileg és viselkedésileg. Lefordítva majdnem ugyanúgy nézel ki, mint én, csak a szemem, a hajam és a ruhám más.

- Nem te hasonlítasz rám?

- Hamarabb voltam, mint te. Sok ezer évvel. Úgymond én vagyok a te sötét éned ami néha előtör szadistaságoddal egyesülve. Habár, így belegondolva én okoztam neked elég rossz dolgot.

- Mégis mit?

- Kicsi, kicsi, hülye Flandre. 8 évesen emlékszel mit csináltál? - kérdezte, mire félve bólintottam. Hogy tudnám elfelejteni azt a napot? - Nah. A vörös holdat én láttattam meg veled. Neked adtam az erőmet. Sokkal erősebb vagy, mint azt hiszed. Persze nem én téptem ki emberek gerincét, hanem te, csak az én erőmmel. Szerinted túl élted volna a 495 év vulkánt, ha nem laknék a fejedben. Egy testben két lélek. Csak te születésedkor legyőztél, mint mondtam. Ch, hihetetlen.

- Mégis mi?

- 15000 erős vámpír voltam erre legyőztél. Azért nőtt ki a szárnyad 5 éve, mert azt akartam, hogy lásd, milyen állítólagos "jelölést" - mutatott idézőjelet a levegőbe. - tettél magadra. A szárnyad. Vámpírok közül csak nekem és neked van ilyen szárnyunk. Kíváncsi vagyok rájössz-e, mit jelképeznek a kristályok. Mindegy. Viszlát, Flan./

Én vagyok a te sötét éned, Flan...

Nagyon gyorsan felriadtam. Azt sem tudtam, hová nézzek. Én vagyok a te sötét éned. Mit jelent ez?

- Jól vagy? - kérdezte tőlem Mao.

- Többnyire, csak... - ráztam meg a fejem.

- Csak?

- Valami nagyon hülyeséget álmodtam.

Ha én vagyok ő, akkor ő kicsoda? Vagy ha ő én, akkor ki vagyok én? Kinek a lelke lakik bennem? Ki ez a lány? Ki az én sötét énem?