29.rész

*Emiko szemszöge*

- Reimu gyere már! - nyaggatta Sin már sírva.

- Nem érted, hogy nem tudok segíteni?

- De Reimuuuuuu - szólt Karina szipogva.

- Emikonak sem sikerült tegnap Remiliát meggyőznie, még Honunak sem, szerintetek nekünk menne?

- Ez van - vontam vállat. - Légy szíves, hagyjatok magunkra, inkább vígasztaljátok Honut.

Hát, igen. Tegnap nem álmodtunk, tényleg kimondták Horu halálos ítéletét. Egyből levitette a pincébe és még le se lehetett hozzá menni. Honu zavarta elsőnek Remiliát, hogy vonja vissza. Olyan ordítást lehetett hallani onnan, mint amilyet még soha. Remilia veszettül ideges volt, még én sem láttam/hallottam ilyen idegesnek. Este én is bementem hozzá, már nyugodtan beszélt velem és közölte, hogy előbb békül ki Yumival, mint kegyelmezne meg Horunak. De nem. Tudom, hogy meg lehet akadályozni Horu halálát, de ehhez csend kell nekünk. Reimunak, Sofynak és nekem.

- Istenem, meddig kell ezt csinálnunk? - kérdezte Sofy.

- A mi hibánk, hogy Horu ilyen helyzetbe került, nekünk kell megoldani - mondta Reimu.

- Megcsinálta magának a gondot, jogosan kap ítéletet.

- Az a kérdés, hogy mi ezekért milyen ítéletet fogunk kapni - mondtam.

- De szegény Flandre. Remélte, hogy a nővére öli meg, erre pont Horu - mondta Reimu, mire megráztam a fejem. - Minek rázod a fejed?

- Nem hiszem el, hogy bevettétek.

- Mit?

- Flandre él. Ezt nem mondhattam el. Horu tényleg megakadályozott valamit, de a halál túl nagy bűntetés neki.

- Flandre él?!

- Csak ez esett le?

- Nem hiszem el, hogy nem mondtad! - háborodott fel Sofy.

- Ez van. Visszatérve. Én magam fogom Remiliát megölni, ha megöli Horut.

- Képtelen lennél rá - mondta Reimu.

- Veheti majd a szüleim bosszújának. Ha rájövünk, hogy milyen faj, akkor nem öli meg.

- Honnan veszed?

- Figyelem elterelés. Dolgozzatok, megyek megpróbálom lebeszélni.

Kimentem. Láttam, amint Honut a többiek vigasztalják. Ökölbe szorult a kezem. Nem. Nem fogom hagyni, hogy ez történjen! Bekopogtam Remiliához, és egy "szabad" jelzés után bementem. Csak épp, hogy rámnézett már közölte is a választ.

- Nem - mondta.

- De Remilia! A halál túl nagy bűntetés!

- Nem érdekel.

- Flandre él, akkor meg minek vagy ilyen dühös rá?

- Hmmm hadd gondolkodjam. Megfenyegetett, leszakadt a karom, világosan megmondtam, hogy tilos a közelünkbe jönni, ergo megszegte a parancsomat.

- Ha megölöd, utána én foglak megölni téged.

- Miért is és milyen jogon? - állt fel vörös szemekkel.

- Vedd a szüleim bosszújának - mondtam dühösen.

- Képtelen lennél megölni.

- A többiekkel simán menne.

- Ne játtsz a tűzzel, Emiko!

- Te meg ne légy igazságtalan - ráztam a fejem, majd kimentem. Elsőnek Honuékhoz mentem le.

- Hey Honu, semmi gáz nincs - mondta Sin.

- Hogy ne lenne? Honu. Honu. Honu! - rángattam fel a kanapéról. - Mit csinálsz?! Térj már észhez! 

- Mi van? - kérdezte hitetlenül.

- Ha nekem lenne tesóm és róla volna szó, mindent elkövetnék, hogy megmentsem! Te meg csak itt ülsz és sírsz! Menj, beszélj Remiliával és mentsd meg a húgodat! 

- Okey.... de hogyan és mikor?

- Valahogy és most - löktem meg.

- Te itt sem voltál, mikor Remilia mondta, hogy Honu az idősebb - mondta Jinx.

- És? Nekem előbb elmondta. Azt is tudom, hogy hívják a húgukat.

- De Remilia azt mondta ő se tudja.

- Remilia jobban tud hazudni, mint hiszitek. Simán, szemrebbenés nélkül,sorozatosan. Csak valaki észreveszi, valaki nem. Flandre és én észreveszem. Ti nem. Ez van - vontam vállat.

Hát igen. Mesélte, hogy Flandre nem csak az övé, hanem az összes hazugságot érzékelte. Neki vagy előtte nem lehetett hazudni, mert simán benyögte, hogy hazudsz. Én meg 13 év alatt rájöttem, hogy Remilia mikor hazudik. Ez van. Másik hazugsága az, hogy nem lehet lemenni Horuhoz. A szokásos pincénél nem is. A titkos járatnál? Egyszerűen. A pincéhez vezető 15. lépcsőnél jobbra fordulni és ráverni a falra éééés kinyílt az ajtó. Bementem és ameddig meg nem láttam Horut, csak sétáltam.

- Miért csináltad? - kérdeztem.

- Mert sajt.

- Horu! A nővéred ott sír fent és valószínüleg Remilia most ordítja le a fejét. Miért tetted?

- Ha azt mondom, hogy "mert nem akartam egy ilyen csatát" elhinnéd?

- El.

- Na látod bármit mondanék nem hin........ Várj mit mondtál?

- Elhinném - mondtam megint.

- De miért?

- Mert. Ez van. A bűntetést tényleg megérdemled, de a halál túl nagy.

- Vigyél ki innen! - szaladt a rácsokhoz. - Bármit megteszek, de vigyél ki innen!

- Most nem tehetem.

- Ma végeznek ki!

- Ki fogunk hozni Reimuval és Sofyval. Mi okoztuk a bajt, nekünk kell megoldani. Csak légy nyugodt. Nah mentem. Hello.

- Várj! Hogy tudtál ide bejönni. El van rejtve...

- A ház összes helyét ismerem, 8 évig naponta itt voltam, 5 éve meg már itt is lakok - indultam el újra.

- Várj!

- Hmm? - kérdeztem hátrafordulva.

- Kösz.

- Nem kell megköszönni - ráztam a fejem. - Csak éld túl. Nah csá.

- Hello.

*Flandre szemszöge*

Ismét egy teljesen uncsi álom. 

- Csá Flan! - állt elém egy másik Flandre.

- Te meg ki vagy? Csak nem megint az állítólagos sötét énem?

- Talált. Mizu?

- Unalom. Nem tudnál egyébként máshol találkozni velem?

- Majd pár év múlva látni is fogsz. Ha addig nem törsz össze.

- Miért törnék össze?

- Remilia vallomásától - mondta, mire hátrébb ugrottam.

- Honnan ismered őt?

- Mondtam, hogy nem árthatsz nekem. És elismétlem. Kiskorod óta a fejedben vagyok, miért ne ismerném a nővéredet? Alapvetően nem kell aggódnod - szorított le.

- Pedig eléggé úgy tűnik.

- Még megakadályozhatod azt, hogy a pokolba kerülj. Ellenben Remilia semmit nem tehet ellene. Még mindig élhetsz normális életet, ha letaszítod a trónjáról - vigyorgott szadistán.

- Olyan vagy, mint ő...

- Ki?

- Kurumi.

- Nah ő a másik. Nem olyan szent, mint hiszed. Ölt már embert. 

- Sose tenne olyat - ráztam a fejem.

- Az apját nem ismerted. Vajon miért pont pisztolyt és puskát kapott? - kérdezte. PUSKÁT?! Én csak pisztolyt láttam! - Az öccse... Őt a drágaságos nővéred ölte meg, a születésed napján.

Teljesen lefagytam. Mikről maradtam le? De Remilia úgy viselkedett Kurumival, mintha a tesója lenne.

- Meglepő, mi? Nem gondoltad volna egyikről se, hogy gyilkosok. Remiliáról tudtad, hogy öl, de nem rokonokat, Kurumiról meg nem hitted, hogy gyilkol. Egy családot írtott már ki. Ismerős az a név, hogy Kyoko? - kérdezte, mire megráztam a fejem. - Neki ölte meg a családját. Ő szerencsére életben maradt. Persze, ezekről nem kell tudnod még. Amint felkelsz törlődnek az emlékeid innen.

- Várj! Kurumi miért ölte meg az apját?

- Megátkozták. Meg akarta az anyját védeni és ezért lelőtte. Pszichológushoz kellet járnia. Ezt mindenkitől eltitkolták, azt mondták, hogy az apja elhagyta őket. Akkor ment utóljára a pszichológushoz, mikor Remilia megölte az öccsét. Persze, tőled és a Pray családtól eltitkolták, hogy volt egy öccse, akit Remilia a születésed napján megölt.

- Vörös...

- Igen vörös holdkor. A családfába sem lett beleírva. Ahogy a valódi fajotok sem.

- MI?!

- Jó reggelt, Flan - mosolygott, majd minden elsötétült...*

- Flan, kelj már fel! - keltegetett Mao.

- Mi van?

- Jól vagy? Itt forgolódsz meg csapkodsz mindenmerre.

- Jól vagyok.

- Mit álmodtál? - kérdezte, mire nyitottam a szám, de elgondolkoztam. Álmodtam egyáltalán valamit?

- Nem emlékszem rá.

- Hogyhogy nem emlékszel rá?

- Nem tudom... Ez nekem is fura.

- Akkor mit csinálsz ma?

- Beszélek a nővéremmel. Sürgősen ki kell vele békülnöm.

- És ha nemet mond?

- Akkor így jártam! - tártam szét a karjaimat. - Ettől többet nem tehetek!

- Először is egyél.

- Nem. Nem vagyok se éhes, se szomjas!

- Egyébként nem láttál a múltkor egy lányt?

- Milyen lányt?

- Fekete hajút. Akkora, mint én - mondta. Kurumira gondol.

- Nem, nem láttam. Miért?

- Fura volt... A stílusa kicsit hasonlított a tiedhez.

- Beszéltél vele?

- Nem sokat, csak egy kicsit. Ismerős valahonnan...

- Nem tudom, ki volt. Nem találkoztam vele.

- Akkor mindegy. Amúgy muszáj Remiliával békét kötnünk?

- Mi van?

- Nem akarok Emikoval kibékülni.

- Mao, ha én kibékülök vele, az nem azt jelenti, hogy nektek is ki kell. Amúgy is, nem akarsz a mostohatesóddal kibékülni?

- Démon és démonűző között barátság nem lehet! Az olyan, mintha vámpír és vámpírvadász között lenne!

- Mégis egy magadfajta vadász fajjal vagyok jóban!

- Az más. Én nem vagyok vámpírvadász. Meg te jóval erősebb vagy nálam!

- Attól függetlenül, mikor elsőnek találkoztunk, megtámadtál. Miért is?

- Mindegy, régi sztori.

Még beszélgettünk kicsit, majd egy kés repült felém. Az ajtóhoz kaptam a fejem.

- Ahoy - köszönt Rin.

- Mi van, Rin?

- Figyelmeztetni szeretnélek.

- Miről? - kérdezte Maomy.

- Hozzád szóltam, kamu démonűző? Arról, hogy most azonnal hagyd el a bolygót.

- Ugyan már miért?

- Sírni fogsz, ha nem mész el. 

- Honnan veszed?

- Tök mindegy. Az a lényeg, hogy Remilia úgy meg fog siratni, mint még soha.

- Miért tenné azt? - kérdezte Mao.

- Mert a démonka, a boszika és a másik vámpírka közel jár a megfejtéshez.

- Milyen megfejtéshez?

*Maomy szemszöge*

- Faj - mondta ki Rin a szót, mire megállt bennem az ütő. Nem tudhatják.

- Honnan jönnének rá?

- Családfa. Nah mi van Mao? Csak nem rájöttek arra, amire te már 5 éve? Csak nem ráébredtél arra, hogy ezt már akkor közölni kellett volna? Csak nem rájöttél arra, hogy nemsokára megtudják, hogy Flan és Remi micsoda? Sőt! Lehet arra is, hogy Flandre kicsoda - tolt neki lassan a falnak.

- Nem lehet. Elégették az eredeti anyagot.

- 12-13. évi incidens. Vámpírok és a másik faj.

Lehetetlen... Utána kerestem, de nem találtam sehol... Csak nem...

- Nálad van?

- Nem. Ilyen fontos dolgot nem tartok magamnál - mosolygott gúnyosan. - Ahogy látom most jöttél rá arra, hogy baromi nagy hibát követtél el.

- Meg kell akadályoznom... - mondtam és kibújtam a szorítása alól.

- Nesze - dobott nekem egy órát. -  Egy alkalomra megállíthatod vele az időt. Ajánlom akkor használd, ha esetleg nem sikerülne és vissza akarnál érni hamar.

- Miért? Úgy tudtam, teszel rá, hogy mi történik...

- Ha nem érdekelne, nem figyelmeztettem volna Flant arról, hogy meneküljön.

- Nem vagyok Flan neked - szólalt meg Flandre, mire Rin a padlót nézve felnevetett. Felnézett egy gonosz mosollyal, villogó szemekkel. Miért éreztem hirtelen Flandréból ennyi gonoszságot, dühöt és félelmet egyszerre?

- Rám nem érvényesek a szabályaitok. Hasonlítok rá kicsit, mi? Az unokanővéredre.

- Honnan...

- Hogy honnan tudom? Mindent tudok. Talán túl sokat is. Mi lesz két év múlva, mit tervezel, mi van a rokonoddal, mit tervez a "sötét éned". Tudom, hogy itt vagy benne, Nancy.

Rin egy ideig nézte Flandrét, majd elmosolyodott.

- Mondtam. Vagy négy éven belül, én fogom irányítani ezt a bolygót, szóval úgy viselkedjetek. Viszlát - mondta, majd eltűnt.

Flandre pedig ott állt, teljesen meghökkenve.

- Élsz még? - legyeztem előtte a kezemmel. Erőtlenül bólintott egyet. - Akkor mentem. Szia!

*Flandre szemszöge

Mi a pokol folyik itt?!

- Chh. Honnan jött rá, hogy létezek? - szólalt meg mögöttem a SAJÁT hangom. De én itt vagyok. Akkor ez meg ki?

- Ki vagy te? - fordultam meg, mire szembetaláltam magam saját magammal.

- A sötét éned.

- Mi van, már itt is zaklatsz?

- Ott vagyok, ahol szeretnék - vont vállal, egy gúnyos mosollyal.

- Hogyhogy úgy nézel ki, mint én?

- Idióta! Hány darab van belőled?

- Óó, az egyik klónomba bújtál bele. Mi van, nem mered magad megmutatni?

- Nincs jelelnleg elég erőm hozzá.

- De ha a klónomban vagy... Akkor el tudlak pusztítani - ugrottam neki, mire kicsavarta a kezem és a földre kényszerített.

- Tényleg azt támadod meg, aki életben tart 508 éve? 

- Mi?!

- Nem vagy süket. Nem tudsz megölni, mert te magad is öngyilkos lennél.

- És te?

- Átvehetem a lelki helyedet, csak erőm hozzá. Még.

- Ha eddig nem volt, továbbra sem lesz.

- 15000 erős vámpírral beszélsz, ugye tudod?

- Ki a franc vagy te?

- Egy egyszerű lélek - engedett el.

- Aki a Nancy névre hallgat? - kérdeztem, mire a falnak nyomott.

- Gyűlölöm ezt a nevet. Nem vagyok Nancy. Apám adta ezt a nevet. Nem én magamnak vagy a vámpírtanács.

- Általában a szülők szokták adni - ráncoltam össze a szemöldökömet.

- Te tényleg azt hiszed, hogy a vámpíroknál, a démonoknál, a mágusoknák, a vérfarkasoknál és az elfeknél a szülők adják a nevet? Az adott fajnak a tanácsa adja legtöbbször. Valamikor a gyerek választ magának, mikor már tud beszélni. Nálad és nálam volt kivétel, meg még pár démonnál. A másik három fajnál ez szigorú. Remiliának a tanácsból adta valaki, neked pedig a saját nővéred.

- Ki adta neki?

- Én. Bevették, hogy tanácstag vagyok. Úgy gondolom, ha az a nyamvadt vámpír és démon szokás van, akkor legalább hadd válasszak nevet neki.

- Be van...

- Talált. Amúgy meg... el kell intézni Rint.

- Minek?

- Túl sokat tud. Ő óta nem sikerült rájönni valakinek, hogy én vagyok. 

- Kinek az az ő?

- Tokisaki Kurumi - nevetett fel.

- És őt miért nem akarod megölni?

- Lehetetlen. Meg amúgy sem az én reszortom. Majd Kyoko elintézi - legyintett.

- Okey, és hogy fogod Rint megölni?

- Én sehogy. TE fogod megölni Rint!

*Rin szemszöge*

De jó, hogy az a rohadt teleport nem működött! Mindegy, most már legalább jó helyen vagyok. Az univerzum másik vége, Azora naprendszer, Craght bolygó. Bementem San Roast városába és ott egy fogadóba.

- Látta ezt a lányt? - tettem le a recepciós elé egy képet. Ahogy meglátta, nyelt egyet.

- Biztos akar vele találkozni?

- Teljesen.

Gyorsan letette a dolgait az asztalra, majd elindult velem egy lépcsőn felfelé. Ahogy hátranéztem, mindenki minket nézett.

- Miért figyelnek?

- Tokisaki Kurumihoz mész fel. Csodálkozol rajta? Sokan azt mondják, hogy aki felmegy hozzá, soha nem jön le onnan, de pár napra látják, ahogy öngyilkos lesz.

- Ő nem szokta pár emberért bepiszkítani a kezét. Már vagy 6 éve nem csinálja.

- Hogy?! - fordult felém hitetlenkedve.

- 6 éve nem ölt. Bár akkor sem direkt csinálta. Csak véletlen.

- Itt az ajtó. Sok szerencsét, szüksége lesz rá!

- Dehogy lesz! - mentem be.

Lassan körbenéztem. Egy egyszerű lakhely. Barna falak, fekete szőnyeg a padlón. Ahogy láttam, balra a konyha van, jobbra pedig a mosdó. Besétáltam a nappaliba, majd leültem.

- Te mit csinálsz itt? - kérdezte mögöttem Kurumi.

- Oda megyek, ahová szeretnék - fordultam felé.

- De nem hozzám!

- Hallom Shalenben voltál.

- Oda megyek, ahová szeretnék - mosolygott gúnyosan.

- Ez a szöveg nem áll jól neked. Flannak elmondtad, hogy ki vagy. Viszont Remilia előtt, aki egykor a legjobb barátod volt, titkoltad. Ráadásul Reimut és Ayayayat manipuláltad azért, hogy ne mondják el azt, hogy igazából Tokisaki Kurumi vagy, nem pedig Kotori.

- Honnan tudod ezeket?

- Mindenütt ott vagyok - mosolyogtam. - Bár... inkább ott, ahol valami érdekes van. Például az egyik szellemléleknek a felbukkanása. Miért voltál ott?

- Unatkoztam.

- Mindegy, rátérek a lélekre. Flandre Scarlet.

- Mi van vele?

- Tudom, hogy tudod, hogy ki van benne - mondtam, mire meglepődött.

- És? Amúgy is, honnan tudod ezt?

- Mindent tudok. Most meg még be is bizonyosodott. Amikor Flannal beszéltem és Nancyhez szóltam, egy pillanatra az egyik szeme kékre változott. Visszatérve. Miért nem szóltál neki?

- Szerinted elhitte volna? - nevetett fel kínosan. - Ugyan már! Mit csinált volna, ha közlöm vele, hogy a világ valaha volt legerősebb vámpírja költözött bele?

- Te égetted el az eredeti anyagokat, mi? Az eredeti családfát. Ismeretlennek nevezted apádat, eltüntetted róla az öcsédet, eltitkoltad a fajukat. Hogy merted ezt tenni?

- Majd rájönnek akkor, ha akarnak.

- Hát Reimu, Sofy és Emiko rá fognak jönni. Miért csináltad ezt?

- Nem akartam, hogy összetörjön. Remilia már akkor is tudta, hogy milyen ereje van. Főleg miután megölte az öcsémet.

- Te meg az apádat - mondtam mire felém lőtt, de kikerültem.

- Tűnj innen! 

- Viszlát, Nightmare! - köszöntem el gúnyos mosollyal, majd eltűntem.

*Emiko szemszöge*

- Semmi sincs se a Pray, se a Tokisaki családban. Szinte csak emberek, pár vámpír és ennyi. A Pray család már kihalt, és se Kurumiról, se az anyjáról semmi infó - mondtam. - Reimu, találtál valamit a Scarlet családról?

- Eddig semmit - rázta a fejét továbbra is a gép előtt ülve.

- Sietni kéne, mert nemsokára Horunak annyi lesz - rázta a fejét Sofy.

- Mi? - kérdezte Reimu, szerintem magától.

- Mi az?

- A fél család csak ember itt is, de ennek így semmi értelme.

- Nagyítsd ki ott van valami! - mutatott az egyik sorra Sofy. Kinagyítva a betűkben más szavakat lehetett kivenni.

- Megint nevek. Eléggé el akarták rejteni a valódi családot. 

- De miért? - kérdeztem.

- Passz. Nemsokára megtudjuk.

- Mennyi idő kell? - kérdeztem.

- 10-15 perc.

- Amúgy Emiko. Mi a véleményed Azuro-ról? - kérdezte Sofy tőlem.

- Kedvesnek tűnt.

- Ennyi?

- Miért? Kéne valamiről tudnom?

- Bejössz neki.

- És? - kérdeztem.

- Mi az, hogy és?! Erre valami értelmes reakció is kéne!

- Annyira nem érdekel, hogy kinek jövök be.

- Ez érdekes - szólalt meg Reimu. - A család egyik fele teljes ember, aki összejött egy vámpírral, utána csak emberek. A vámpíroknak is csak vámpírok vannak írva. Itt viszont írja, hogy "Nézd meg a 12-13. évi incidenseket". Az itt van valahol?

- Nesze - dobtam oda. Beleolvasott, majd felnevetett.

- Emiko. Kellene egy hajszálad.

- Miért?

- Több vámpír és démon követett el bűnt fajkeveredéssel. A korcs fajokra való tekintettel a Scarlet családot ki kell irtani. Egy másik pedig ezt írja. Vámpír-démon lényt nem találtunk. Előírt korcs faj: 1. A vámpírokat kiirtani, a démonoknak meg kell halni születésükkor.

- Azaz? - kérdezte Sofy.

- Kíváncsi vagyok, hogy Remilia és Flandre a Scarlet család vámpír-démonjai - sétált oda hozzám és kihúzott egy hajszálat.

- Au! - mondtam a fejemhez kapva.

- Összevetés ezzel meg azzal - motyogta. - Talált. Remilia 85%-ban vámpír, 15%-ban démon. Flandre 55%-ban démon, 45%-ban vámpír. 

- Van benne logika. Végül is, Flandréra nem annyira hat a hó, ha jól tudom a tengervíz se. Sárga is a szeme. Viszont megmaradtak a vámpíri tulajdonságai. Öngyógyulás, hosszú életkor, vérszomj. 

- De ez fura. Itt ír még egy olyat is, hogy Ismeretlen személy: 100% vámpír, anyja: 100% vámpír, apja: 100% ember. Az ki?

- Hát egyikőjük sem. A szüleik emberek voltak.

- Megmondjam, mi a fura? - kérdezte Sofy a papírt olvasva. - Hogy csak egy vámpír-démonnak kellene lennie. De kettő van.

- Biztos csak elírták - legyintettem.

Kinyomtattuk a bizonyítékot, majd elindultunk kifelé. A következő pillanatban az ablak betört, Reimu és Sofy pedig elájult.

- Mi a...?! - kérdeztem, majd valaki a falnak dobott.

- Add ide a papírt! - jött felém lassan Maomy.

- Minek kell az neked?

- Nincs időm rád! Add ide azonnal!

- Meg kell tudniuk!

- Ha rájönnek, összetörnek! Nem is érdekel, hogy fognak érezni?

- Kétlem, hogy Remilia egyszer is összetörne - ráztam a fejem, mire az ablaknak hajított. Utána becsukta az ajtót.

Kegyetlen. Kegyetlen csata. Nem láttam még ilyen dühösnek soha Maomyt. 

- Hé, Emiko! - kopogott kívülről Remilia.

- Igen?

- Jól vagy? 

- Persze! - ütöttem meg közben Maot.

- Siess! Már felhoztam Horut.

- Okey! - szóltam ki. Mikor hallottam, ahogy elsétál az ajtómtól neki vágtam a falnak Maomyt. - Nincs időm most veled tökölni.

Odamentem hozzá és felhúztam a hajánál fogva. Bevertem neki hármat ököllel, majd elengedtem.

- Hey, Reimu! Sofy! Keljetek fel! - keltegettem őket.

- Ez meg mit keres itt? - fogta a fejét Reimu.

- Emiko, légy észnél! - nyögte ki lassan Maomy. - Egyiküknek se lesz jó így.

- Semmit. Semmit sem csinál itt - fordultam feléjük. Mao dünnyögött egyet, majd gyorsan eltűnt. - Induljunk!

Gyorsan lerohantunk. Remilia most akarta Horut kivégezni. Éppen időben!

- Remilia! - rántottam hátra gyorsan.

- Mi van? Dolgom van éppen.

- Nem végezheted ki!

- Miért nem? - kérdezte, mire nyeltem egyet. Hirtelen meg sem tudtam szólalni. Mi ez az érzés?

- Mert te sem mondtál el nekünk mindent - vette át tőlem a szót Reimu.

- Például?

- Mi vagy te?

- Vámpír.

- Hazudsz - mondta mosolyogva, majd elővette a papírt. - Tudod, mi ez? Ez a családfát. Vizsgálgattuk kicsit, majd észrevettünk benne elrejtett dolgokat. Egy másik szövegben azt láttuk, hogy a 12. és 13. évi incidensről szóló jegyzeteket olvassuk el. Szó szerint idézem, hogy mi állt benne: Több vámpír és démon követett el bűnt fajkeveredéssel. A korcs fajokra való tekintettel a Scarlet családot ki kell irtani. A vámpírokat kiirtani, a démonoknak meg kell halni születésükkor. Az elemzésem pedig sosem hazudik. Ahogy ellenőriztük, te és a húgod vagytok a vámpír-démonok. Remilia Scarlet 85%-ban vámpír és 15%-ban démon, a húgod pedig 45%-ban vámpír, 55%-ban démon. Hogy volt vagy van, azt te döntöd el - mondta Reimu. Volt vagy van. Nem igazán hiszi el, hogy igazat mondtam arról, hogy Flandre él.

- Hazudsz.

- Ha nem hiszed el, nyugodtan nézd meg - nyújtotta oda neki a papírokat, mire kérés nélkül elvette. Pár percig láttam, ahogy olvassa a sorokat, majd visszaadja az elemzéseket. Elindult lassan az ajtó felé.

- Hová mész? - kérdezte Jinx és Honu egyszerre, mire Remilia visszanézett az ajtóból. Megrettentem. Mi ez a gyűlölet, ami a szemedből árad?

- A húgomhoz.

- Velem mi lesz? - kérdezte Horu.

- Karina, Sin, Reimu! - szólította fel őket. Sin megrettent, Karina konkrétan a háta mögé bújt, Reimu viszont állta a pillantását. - Engedjétek el.

Gyorsan kivették a láncok alól, miközben lelépett. Honu sírva a tesója nyakába borult. Lassan odaléptem hozzájuk.

- Soha, soha, de soha többet ne tegyél ilyen butaságot!

- Kösztök - nézett hármunkra Horu.

- Ne nekünk köszönd, csak segítettünk - szabadkozott Sofy. - Emiko tervezte ki az egészet.

- Bár nekem is elég nagy szerepem volt benne - húzta ki magát Reimu, de Sofy megbökte. - Bár tény, hogy Em szervezte össze ezt.

- Kösz - nézett rám.

- Mondtam. Csak éld túl - említettem fel a régebbi szavaimat. Elmosolyodott, majd felállt. Neki nyújtottam az öklömet. Az ajtó felé néztem, miközben összeöklöztem Horuval. Remélem nem csinálsz baromságot, Remilia...