*Emiko szemszöge*
- Reimu gyere már!
- nyaggatta Sin már sírva.
- Nem érted, hogy
nem tudok segíteni?
- De Reimuuuuuu -
szólt Karina szipogva.
- Emikonak sem
sikerült tegnap Remiliát meggyőznie, még Honunak sem, szerintetek nekünk menne?
- Ez van - vontam
vállat. - Légy szíves, hagyjatok magunkra, inkább vígasztaljátok Honut.
Hát, igen. Tegnap
nem álmodtunk, tényleg kimondták Horu halálos ítéletét. Egyből levitette a
pincébe és még le se lehetett hozzá menni. Honu zavarta elsőnek Remiliát, hogy
vonja vissza. Olyan ordítást lehetett hallani onnan, mint amilyet még soha.
Remilia veszettül ideges volt, még én sem láttam/hallottam ilyen idegesnek.
Este én is bementem hozzá, már nyugodtan beszélt velem és közölte, hogy előbb
békül ki Yumival, mint kegyelmezne meg Horunak. De nem. Tudom, hogy meg lehet
akadályozni Horu halálát, de ehhez csend kell nekünk. Reimunak, Sofynak és
nekem.
- Istenem, meddig
kell ezt csinálnunk? - kérdezte Sofy.
- A mi hibánk, hogy
Horu ilyen helyzetbe került, nekünk kell megoldani - mondta Reimu.
- Megcsinálta
magának a gondot, jogosan kap ítéletet.
- Az a kérdés, hogy
mi ezekért milyen ítéletet fogunk kapni - mondtam.
- De szegény
Flandre. Remélte, hogy a nővére öli meg, erre pont Horu - mondta Reimu, mire
megráztam a fejem. - Minek rázod a fejed?
- Nem hiszem el,
hogy bevettétek.
- Mit?
- Flandre él. Ezt
nem mondhattam el. Horu tényleg megakadályozott valamit, de a halál túl nagy
bűntetés neki.
- Flandre él?!
- Csak ez esett le?
- Nem hiszem el,
hogy nem mondtad! - háborodott fel Sofy.
- Ez van.
Visszatérve. Én magam fogom Remiliát megölni, ha megöli Horut.
- Képtelen lennél
rá - mondta Reimu.
- Veheti majd a
szüleim bosszújának. Ha rájövünk, hogy milyen faj, akkor nem öli meg.
- Honnan veszed?
- Figyelem
elterelés. Dolgozzatok, megyek megpróbálom lebeszélni.
Kimentem. Láttam,
amint Honut a többiek vigasztalják. Ökölbe szorult a kezem. Nem. Nem fogom
hagyni, hogy ez történjen! Bekopogtam Remiliához, és egy "szabad"
jelzés után bementem. Csak épp, hogy rámnézett már közölte is a választ.
- Nem - mondta.
- De Remilia! A
halál túl nagy bűntetés!
- Nem érdekel.
- Flandre él, akkor
meg minek vagy ilyen dühös rá?
- Hmmm hadd
gondolkodjam. Megfenyegetett, leszakadt a karom, világosan megmondtam, hogy
tilos a közelünkbe jönni, ergo megszegte a parancsomat.
- Ha megölöd, utána
én foglak megölni téged.
- Miért is és
milyen jogon? - állt fel vörös szemekkel.
- Vedd a szüleim bosszújának
- mondtam dühösen.
- Képtelen lennél
megölni.
- A többiekkel
simán menne.
- Ne játtsz a
tűzzel, Emiko!
- Te meg ne légy
igazságtalan - ráztam a fejem, majd kimentem. Elsőnek Honuékhoz mentem le.
- Hey Honu, semmi
gáz nincs - mondta Sin.
- Hogy ne lenne?
Honu. Honu. Honu! - rángattam fel a kanapéról. - Mit csinálsz?! Térj már
észhez!
- Mi van? -
kérdezte hitetlenül.
- Ha nekem lenne
tesóm és róla volna szó, mindent elkövetnék, hogy megmentsem! Te meg csak itt
ülsz és sírsz! Menj, beszélj Remiliával és mentsd meg a húgodat!
- Okey.... de
hogyan és mikor?
- Valahogy és most
- löktem meg.
- Te itt sem
voltál, mikor Remilia mondta, hogy Honu az idősebb - mondta Jinx.
- És? Nekem előbb
elmondta. Azt is tudom, hogy hívják a húgukat.
- De Remilia azt mondta
ő se tudja.
- Remilia jobban
tud hazudni, mint hiszitek. Simán, szemrebbenés nélkül,sorozatosan. Csak valaki
észreveszi, valaki nem. Flandre és én észreveszem. Ti nem. Ez van - vontam
vállat.
Hát igen. Mesélte,
hogy Flandre nem csak az övé, hanem az összes hazugságot érzékelte. Neki vagy előtte
nem lehetett hazudni, mert simán benyögte, hogy hazudsz. Én meg 13 év alatt
rájöttem, hogy Remilia mikor hazudik. Ez van. Másik hazugsága az, hogy nem
lehet lemenni Horuhoz. A szokásos pincénél nem is. A titkos járatnál?
Egyszerűen. A pincéhez vezető 15. lépcsőnél jobbra fordulni és ráverni a falra
éééés kinyílt az ajtó. Bementem és ameddig meg nem láttam Horut, csak sétáltam.
- Miért csináltad?
- kérdeztem.
- Mert sajt.
- Horu! A nővéred
ott sír fent és valószínüleg Remilia most ordítja le a fejét. Miért tetted?
- Ha azt mondom,
hogy "mert nem akartam egy ilyen csatát" elhinnéd?
- El.
- Na látod bármit
mondanék nem hin........ Várj mit mondtál?
- Elhinném -
mondtam megint.
- De miért?
- Mert. Ez van. A
bűntetést tényleg megérdemled, de a halál túl nagy.
- Vigyél ki innen!
- szaladt a rácsokhoz. - Bármit megteszek, de vigyél ki innen!
- Most nem tehetem.
- Ma végeznek ki!
- Ki fogunk hozni
Reimuval és Sofyval. Mi okoztuk a bajt, nekünk kell megoldani. Csak légy nyugodt.
Nah mentem. Hello.
- Várj! Hogy tudtál
ide bejönni. El van rejtve...
- A ház összes
helyét ismerem, 8 évig naponta itt voltam, 5 éve meg már itt is lakok -
indultam el újra.
- Várj!
- Hmm? - kérdeztem
hátrafordulva.
- Kösz.
- Nem kell
megköszönni - ráztam a fejem. - Csak éld túl. Nah csá.
- Hello.
*Flandre szemszöge*
Ismét egy
teljesen uncsi álom.
- Csá Flan! -
állt elém egy másik Flandre.
- Te meg ki
vagy? Csak nem megint az állítólagos sötét énem?
- Talált. Mizu?
- Unalom. Nem
tudnál egyébként máshol találkozni velem?
- Majd pár év
múlva látni is fogsz. Ha addig nem törsz össze.
- Miért törnék
össze?
- Remilia
vallomásától - mondta, mire hátrébb ugrottam.
- Honnan ismered
őt?
- Mondtam, hogy
nem árthatsz nekem. És elismétlem. Kiskorod óta a fejedben vagyok, miért ne
ismerném a nővéredet? Alapvetően nem kell aggódnod - szorított le.
- Pedig eléggé
úgy tűnik.
- Még
megakadályozhatod azt, hogy a pokolba kerülj. Ellenben Remilia semmit nem tehet
ellene. Még mindig élhetsz normális életet, ha letaszítod a trónjáról -
vigyorgott szadistán.
- Olyan vagy,
mint ő...
- Ki?
- Kurumi.
- Nah ő a másik.
Nem olyan szent, mint hiszed. Ölt már embert.
- Sose tenne
olyat - ráztam a fejem.
- Az apját nem
ismerted. Vajon miért pont pisztolyt és puskát kapott? - kérdezte. PUSKÁT?! Én
csak pisztolyt láttam! - Az öccse... Őt a drágaságos nővéred ölte meg, a
születésed napján.
Teljesen
lefagytam. Mikről maradtam le? De Remilia úgy viselkedett Kurumival, mintha a
tesója lenne.
- Meglepő, mi?
Nem gondoltad volna egyikről se, hogy gyilkosok. Remiliáról tudtad, hogy öl, de
nem rokonokat, Kurumiról meg nem hitted, hogy gyilkol. Egy családot írtott már
ki. Ismerős az a név, hogy Kyoko? - kérdezte, mire megráztam a fejem. - Neki
ölte meg a családját. Ő szerencsére életben maradt. Persze, ezekről nem kell
tudnod még. Amint felkelsz törlődnek az emlékeid innen.
- Várj! Kurumi
miért ölte meg az apját?
- Megátkozták.
Meg akarta az anyját védeni és ezért lelőtte. Pszichológushoz kellet járnia.
Ezt mindenkitől eltitkolták, azt mondták, hogy az apja elhagyta őket. Akkor
ment utóljára a pszichológushoz, mikor Remilia megölte az öccsét. Persze, tőled
és a Pray családtól eltitkolták, hogy volt egy öccse, akit Remilia a születésed
napján megölt.
- Vörös...
- Igen vörös
holdkor. A családfába sem lett beleírva. Ahogy a valódi fajotok sem.
- MI?!
- Jó reggelt,
Flan - mosolygott, majd minden elsötétült...*
- Flan, kelj már
fel! - keltegetett Mao.
- Mi van?
- Jól vagy? Itt
forgolódsz meg csapkodsz mindenmerre.
- Jól vagyok.
- Mit álmodtál? - kérdezte,
mire nyitottam a szám, de elgondolkoztam. Álmodtam egyáltalán valamit?
- Nem emlékszem rá.
- Hogyhogy nem
emlékszel rá?
- Nem tudom... Ez
nekem is fura.
- Akkor mit
csinálsz ma?
- Beszélek a
nővéremmel. Sürgősen ki kell vele békülnöm.
- És ha nemet mond?
- Akkor így jártam!
- tártam szét a karjaimat. - Ettől többet nem tehetek!
- Először is egyél.
- Nem. Nem vagyok
se éhes, se szomjas!
- Egyébként nem
láttál a múltkor egy lányt?
- Milyen lányt?
- Fekete hajút.
Akkora, mint én - mondta. Kurumira gondol.
- Nem, nem láttam.
Miért?
- Fura volt... A
stílusa kicsit hasonlított a tiedhez.
- Beszéltél vele?
- Nem sokat, csak
egy kicsit. Ismerős valahonnan...
- Nem tudom, ki
volt. Nem találkoztam vele.
- Akkor mindegy.
Amúgy muszáj Remiliával békét kötnünk?
- Mi van?
- Nem akarok
Emikoval kibékülni.
- Mao, ha én
kibékülök vele, az nem azt jelenti, hogy nektek is ki kell. Amúgy is, nem
akarsz a mostohatesóddal kibékülni?
- Démon és démonűző
között barátság nem lehet! Az olyan, mintha vámpír és vámpírvadász között
lenne!
- Mégis egy
magadfajta vadász fajjal vagyok jóban!
- Az más. Én nem
vagyok vámpírvadász. Meg te jóval erősebb vagy nálam!
- Attól
függetlenül, mikor elsőnek találkoztunk, megtámadtál. Miért is?
- Mindegy, régi
sztori.
Még beszélgettünk
kicsit, majd egy kés repült felém. Az ajtóhoz kaptam a fejem.
- Ahoy - köszönt
Rin.
- Mi van, Rin?
- Figyelmeztetni
szeretnélek.
- Miről? - kérdezte
Maomy.
- Hozzád szóltam,
kamu démonűző? Arról, hogy most azonnal hagyd el a bolygót.
- Ugyan már miért?
- Sírni fogsz, ha
nem mész el.
- Honnan veszed?
- Tök mindegy. Az a
lényeg, hogy Remilia úgy meg fog siratni, mint még soha.
- Miért tenné azt?
- kérdezte Mao.
- Mert a démonka, a
boszika és a másik vámpírka közel jár a megfejtéshez.
- Milyen
megfejtéshez?
*Maomy szemszöge*
- Faj - mondta ki
Rin a szót, mire megállt bennem az ütő. Nem
tudhatják.
- Honnan jönnének
rá?
- Családfa. Nah mi
van Mao? Csak nem rájöttek arra, amire te már 5 éve? Csak nem ráébredtél arra,
hogy ezt már akkor közölni kellett volna? Csak nem rájöttél arra, hogy
nemsokára megtudják, hogy Flan és Remi micsoda? Sőt! Lehet arra is, hogy
Flandre kicsoda - tolt neki lassan a falnak.
- Nem lehet.
Elégették az eredeti anyagot.
- 12-13. évi
incidens. Vámpírok és a másik faj.
Lehetetlen...
Utána kerestem, de nem találtam sehol... Csak nem...
- Nálad van?
- Nem. Ilyen fontos
dolgot nem tartok magamnál - mosolygott gúnyosan. - Ahogy látom most jöttél rá
arra, hogy baromi nagy hibát követtél el.
- Meg kell
akadályoznom... - mondtam és kibújtam a szorítása alól.
- Nesze - dobott
nekem egy órát. - Egy alkalomra megállíthatod vele az időt. Ajánlom akkor
használd, ha esetleg nem sikerülne és vissza akarnál érni hamar.
- Miért? Úgy
tudtam, teszel rá, hogy mi történik...
- Ha nem érdekelne,
nem figyelmeztettem volna Flant arról, hogy meneküljön.
- Nem vagyok Flan
neked - szólalt meg Flandre, mire Rin a padlót nézve felnevetett. Felnézett egy
gonosz mosollyal, villogó szemekkel. Miért
éreztem hirtelen Flandréból ennyi gonoszságot, dühöt és félelmet egyszerre?
- Rám nem
érvényesek a szabályaitok. Hasonlítok rá kicsit, mi? Az unokanővéredre.
- Honnan...
- Hogy honnan
tudom? Mindent tudok. Talán túl sokat is. Mi lesz két év múlva, mit tervezel,
mi van a rokonoddal, mit tervez a "sötét éned". Tudom, hogy itt vagy
benne, Nancy.
Rin egy ideig nézte
Flandrét, majd elmosolyodott.
- Mondtam. Vagy
négy éven belül, én fogom irányítani ezt a bolygót, szóval úgy viselkedjetek.
Viszlát - mondta, majd eltűnt.
Flandre pedig ott
állt, teljesen meghökkenve.
- Élsz még? -
legyeztem előtte a kezemmel. Erőtlenül bólintott egyet. - Akkor mentem. Szia!
*Flandre szemszöge
Mi a pokol
folyik itt?!
- Chh. Honnan jött
rá, hogy létezek? - szólalt meg mögöttem a SAJÁT hangom. De én itt vagyok.
Akkor ez meg ki?
- Ki vagy te? -
fordultam meg, mire szembetaláltam magam saját magammal.
- A sötét éned.
- Mi van, már itt
is zaklatsz?
- Ott vagyok, ahol
szeretnék - vont vállal, egy gúnyos mosollyal.
- Hogyhogy úgy
nézel ki, mint én?
- Idióta! Hány
darab van belőled?
- Óó, az egyik
klónomba bújtál bele. Mi van, nem mered magad megmutatni?
- Nincs jelelnleg
elég erőm hozzá.
- De ha a klónomban
vagy... Akkor el tudlak pusztítani - ugrottam neki, mire kicsavarta a kezem és
a földre kényszerített.
- Tényleg azt
támadod meg, aki életben tart 508 éve?
- Mi?!
- Nem vagy süket.
Nem tudsz megölni, mert te magad is öngyilkos lennél.
- És te?
- Átvehetem a lelki
helyedet, csak erőm hozzá. Még.
- Ha eddig nem
volt, továbbra sem lesz.
- 15000 erős
vámpírral beszélsz, ugye tudod?
- Ki a franc vagy
te?
- Egy egyszerű
lélek - engedett el.
- Aki a Nancy névre
hallgat? - kérdeztem, mire a falnak nyomott.
- Gyűlölöm ezt a
nevet. Nem vagyok Nancy. Apám adta ezt a nevet. Nem én magamnak vagy a
vámpírtanács.
- Általában a
szülők szokták adni - ráncoltam össze a szemöldökömet.
- Te tényleg azt
hiszed, hogy a vámpíroknál, a démonoknál, a mágusoknák, a vérfarkasoknál és az
elfeknél a szülők adják a nevet? Az adott fajnak a tanácsa adja legtöbbször. Valamikor a gyerek választ magának, mikor már tud beszélni. Nálad és
nálam volt kivétel, meg még pár démonnál. A másik három fajnál ez szigorú.
Remiliának a tanácsból adta valaki, neked pedig a saját nővéred.
- Ki adta neki?
- Én. Bevették,
hogy tanácstag vagyok. Úgy gondolom, ha az a nyamvadt vámpír és démon szokás
van, akkor legalább hadd válasszak nevet neki.
- Be van...
- Talált. Amúgy
meg... el kell intézni Rint.
- Minek?
- Túl sokat tud. Ő
óta nem sikerült rájönni valakinek, hogy én vagyok.
- Kinek az az ő?
- Tokisaki Kurumi -
nevetett fel.
- És őt miért nem
akarod megölni?
- Lehetetlen. Meg
amúgy sem az én reszortom. Majd Kyoko elintézi - legyintett.
- Okey, és hogy
fogod Rint megölni?
- Én sehogy. TE
fogod megölni Rint!
*Rin szemszöge*
De jó, hogy az a
rohadt teleport nem működött! Mindegy, most már legalább jó helyen vagyok. Az
univerzum másik vége, Azora naprendszer, Craght bolygó. Bementem San Roast
városába és ott egy fogadóba.
- Látta ezt a
lányt? - tettem le a recepciós elé egy képet. Ahogy meglátta, nyelt egyet.
- Biztos akar vele
találkozni?
- Teljesen.
Gyorsan letette a
dolgait az asztalra, majd elindult velem egy lépcsőn felfelé. Ahogy
hátranéztem, mindenki minket nézett.
- Miért figyelnek?
- Tokisaki
Kurumihoz mész fel. Csodálkozol rajta? Sokan azt mondják, hogy aki felmegy
hozzá, soha nem jön le onnan, de pár napra látják, ahogy öngyilkos lesz.
- Ő nem szokta pár
emberért bepiszkítani a kezét. Már vagy 6 éve nem csinálja.
- Hogy?! - fordult
felém hitetlenkedve.
- 6 éve nem ölt.
Bár akkor sem direkt csinálta. Csak véletlen.
- Itt az ajtó. Sok
szerencsét, szüksége lesz rá!
- Dehogy lesz! -
mentem be.
Lassan körbenéztem.
Egy egyszerű lakhely. Barna falak, fekete szőnyeg a padlón. Ahogy láttam, balra
a konyha van, jobbra pedig a mosdó. Besétáltam a nappaliba, majd leültem.
- Te mit csinálsz
itt? - kérdezte mögöttem Kurumi.
- Oda megyek, ahová
szeretnék - fordultam felé.
- De nem hozzám!
- Hallom Shalenben
voltál.
- Oda megyek, ahová
szeretnék - mosolygott gúnyosan.
- Ez a szöveg nem
áll jól neked. Flannak elmondtad, hogy ki vagy. Viszont Remilia előtt, aki
egykor a legjobb barátod volt, titkoltad. Ráadásul Reimut és Ayayayat
manipuláltad azért, hogy ne mondják el azt, hogy igazából Tokisaki Kurumi vagy,
nem pedig Kotori.
- Honnan tudod
ezeket?
- Mindenütt ott
vagyok - mosolyogtam. - Bár... inkább ott, ahol valami érdekes van. Például az
egyik szellemléleknek a felbukkanása. Miért voltál ott?
- Unatkoztam.
- Mindegy, rátérek
a lélekre. Flandre Scarlet.
- Mi van vele?
- Tudom, hogy
tudod, hogy ki van benne - mondtam, mire meglepődött.
- És? Amúgy is, honnan tudod ezt?
- Mindent tudok. Most meg még be is bizonyosodott. Amikor Flannal beszéltem és Nancyhez szóltam, egy pillanatra az egyik szeme kékre változott. Visszatérve. Miért nem szóltál
neki?
- Szerinted elhitte
volna? - nevetett fel kínosan. - Ugyan már! Mit csinált volna, ha közlöm vele,
hogy a világ valaha volt legerősebb vámpírja költözött bele?
- Te égetted el az
eredeti anyagokat, mi? Az eredeti családfát. Ismeretlennek nevezted apádat,
eltüntetted róla az öcsédet, eltitkoltad a fajukat. Hogy merted ezt tenni?
- Majd rájönnek
akkor, ha akarnak.
- Hát Reimu, Sofy
és Emiko rá fognak jönni. Miért csináltad ezt?
- Nem akartam, hogy
összetörjön. Remilia már akkor is tudta, hogy milyen ereje van. Főleg miután
megölte az öcsémet.
- Te meg az apádat
- mondtam mire felém lőtt, de kikerültem.
- Tűnj innen!
- Viszlát,
Nightmare! - köszöntem el gúnyos mosollyal, majd eltűntem.
*Emiko szemszöge*
- Semmi sincs se a
Pray, se a Tokisaki családban. Szinte csak emberek, pár vámpír és ennyi. A Pray
család már kihalt, és se Kurumiról, se az anyjáról semmi infó - mondtam. -
Reimu, találtál valamit a Scarlet családról?
- Eddig semmit -
rázta a fejét továbbra is a gép előtt ülve.
- Sietni kéne, mert
nemsokára Horunak annyi lesz - rázta a fejét Sofy.
- Mi? - kérdezte
Reimu, szerintem magától.
- Mi az?
- A fél család csak
ember itt is, de ennek így semmi értelme.
- Nagyítsd ki ott
van valami! - mutatott az egyik sorra Sofy. Kinagyítva a betűkben más szavakat
lehetett kivenni.
- Megint nevek.
Eléggé el akarták rejteni a valódi családot.
- De miért? -
kérdeztem.
- Passz. Nemsokára
megtudjuk.
- Mennyi idő kell?
- kérdeztem.
- 10-15 perc.
- Amúgy Emiko. Mi a
véleményed Azuro-ról? - kérdezte Sofy tőlem.
- Kedvesnek tűnt.
- Ennyi?
- Miért? Kéne
valamiről tudnom?
- Bejössz neki.
- És? - kérdeztem.
- Mi az, hogy és?!
Erre valami értelmes reakció is kéne!
- Annyira nem
érdekel, hogy kinek jövök be.
- Ez érdekes -
szólalt meg Reimu. - A család egyik fele teljes ember, aki összejött egy
vámpírral, utána csak emberek. A vámpíroknak is csak vámpírok vannak írva. Itt
viszont írja, hogy "Nézd meg a 12-13. évi incidenseket". Az itt van
valahol?
- Nesze - dobtam
oda. Beleolvasott, majd felnevetett.
- Emiko. Kellene
egy hajszálad.
- Miért?
- Több vámpír és démon követett el
bűnt fajkeveredéssel. A korcs fajokra való tekintettel a Scarlet családot ki
kell irtani. Egy másik pedig
ezt írja. Vámpír-démon lényt
nem találtunk. Előírt korcs faj: 1. A vámpírokat kiirtani, a démonoknak meg
kell halni születésükkor.
- Azaz? - kérdezte Sofy.
- Kíváncsi vagyok,
hogy Remilia és Flandre a Scarlet család vámpír-démonjai - sétált oda hozzám és
kihúzott egy hajszálat.
- Au! - mondtam a
fejemhez kapva.
- Összevetés ezzel
meg azzal - motyogta. - Talált. Remilia 85%-ban vámpír, 15%-ban démon. Flandre
55%-ban démon, 45%-ban vámpír.
- Van benne logika.
Végül is, Flandréra nem annyira hat a hó, ha jól tudom a tengervíz se. Sárga is
a szeme. Viszont megmaradtak a vámpíri tulajdonságai. Öngyógyulás, hosszú
életkor, vérszomj.
- De ez fura. Itt
ír még egy olyat is, hogy Ismeretlen
személy: 100% vámpír, anyja: 100% vámpír, apja: 100% ember. Az ki?
- Hát egyikőjük
sem. A szüleik emberek voltak.
- Megmondjam, mi a
fura? - kérdezte Sofy a papírt olvasva. - Hogy csak egy vámpír-démonnak kellene
lennie. De kettő van.
- Biztos csak
elírták - legyintettem.
Kinyomtattuk a
bizonyítékot, majd elindultunk kifelé. A következő pillanatban az ablak betört,
Reimu és Sofy pedig elájult.
- Mi a...?! -
kérdeztem, majd valaki a falnak dobott.
- Add ide a papírt! - jött felém lassan Maomy.
- Minek kell az neked?
- Nincs időm rád! Add ide azonnal!
- Meg kell tudniuk!
- Ha rájönnek, összetörnek! Nem is érdekel, hogy fognak érezni?
- Kétlem, hogy Remilia egyszer is összetörne - ráztam a fejem, mire az ablaknak hajított. Utána becsukta az ajtót.
Kegyetlen. Kegyetlen csata. Nem láttam még ilyen dühösnek soha Maomyt.
- Hé, Emiko! - kopogott kívülről Remilia.
- Igen?
- Jól vagy?
- Persze! - ütöttem meg közben Maot.
- Siess! Már felhoztam Horut.
- Okey! - szóltam ki. Mikor hallottam, ahogy elsétál az ajtómtól neki vágtam a falnak Maomyt. - Nincs időm most veled tökölni.
Odamentem hozzá és felhúztam a hajánál fogva. Bevertem neki hármat ököllel, majd elengedtem.
- Hey, Reimu! Sofy! Keljetek fel! - keltegettem őket.
- Ez meg mit keres itt? - fogta a fejét Reimu.
- Emiko, légy észnél! - nyögte ki lassan Maomy. - Egyiküknek se lesz jó így.
- Semmit. Semmit sem csinál itt - fordultam feléjük. Mao dünnyögött egyet, majd gyorsan eltűnt. - Induljunk!
Gyorsan lerohantunk. Remilia most akarta Horut kivégezni. Éppen időben!
- Remilia! - rántottam hátra gyorsan.
- Mi van? Dolgom van éppen.
- Nem végezheted ki!
- Miért nem? - kérdezte, mire nyeltem egyet. Hirtelen meg sem tudtam szólalni. Mi ez az érzés?
- Mert te sem mondtál el nekünk mindent - vette át tőlem a szót Reimu.
- Például?
- Mi vagy te?
- Vámpír.
- Hazudsz - mondta mosolyogva, majd elővette a papírt. - Tudod, mi ez? Ez a családfát. Vizsgálgattuk kicsit, majd észrevettünk benne elrejtett dolgokat. Egy másik szövegben azt láttuk, hogy a 12. és 13. évi incidensről szóló jegyzeteket olvassuk el. Szó szerint idézem, hogy mi állt benne: Több vámpír és démon követett el bűnt fajkeveredéssel. A korcs fajokra való tekintettel a Scarlet családot ki kell irtani. A vámpírokat kiirtani, a démonoknak meg kell halni születésükkor. Az elemzésem pedig sosem hazudik. Ahogy ellenőriztük, te és a húgod vagytok a vámpír-démonok. Remilia Scarlet 85%-ban vámpír és 15%-ban démon, a húgod pedig 45%-ban vámpír, 55%-ban démon. Hogy volt vagy van, azt te döntöd el - mondta Reimu. Volt vagy van. Nem igazán hiszi el, hogy igazat mondtam arról, hogy Flandre él.
- Hazudsz.
- Ha nem hiszed el, nyugodtan nézd meg - nyújtotta oda neki a papírokat, mire kérés nélkül elvette. Pár percig láttam, ahogy olvassa a sorokat, majd visszaadja az elemzéseket. Elindult lassan az ajtó felé.
- Hová mész? - kérdezte Jinx és Honu egyszerre, mire Remilia visszanézett az ajtóból. Megrettentem. Mi ez a gyűlölet, ami a szemedből árad?
- A húgomhoz.
- Velem mi lesz? - kérdezte Horu.
- Karina, Sin, Reimu! - szólította fel őket. Sin megrettent, Karina konkrétan a háta mögé bújt, Reimu viszont állta a pillantását. - Engedjétek el.
Gyorsan kivették a láncok alól, miközben lelépett. Honu sírva a tesója nyakába borult. Lassan odaléptem hozzájuk.
- Soha, soha, de soha többet ne tegyél ilyen butaságot!
- Kösztök - nézett hármunkra Horu.
- Ne nekünk köszönd, csak segítettünk - szabadkozott Sofy. - Emiko tervezte ki az egészet.
- Bár nekem is elég nagy szerepem volt benne - húzta ki magát Reimu, de Sofy megbökte. - Bár tény, hogy Em szervezte össze ezt.
- Kösz - nézett rám.
- Mondtam. Csak éld túl - említettem fel a régebbi szavaimat. Elmosolyodott, majd felállt. Neki nyújtottam az öklömet. Az ajtó felé néztem, miközben összeöklöztem Horuval. Remélem nem csinálsz baromságot, Remilia...